Vízügyi Közlemények, 1903 (18. füzet)

3. sz. táblázatos melléklet: Csapadékmérő állomásaink betűsoros jegyzéke

96 Belgrand Duleau-val szemben megállapítja a kisebb, legfölebb 50 kmMg terjedő vízgyűjtőhöz tartozó hídnyílások szükséges területét a különböző talajokra nézve ; e vizes területek mértékét fentebb közöltük. A nagvobbb vízgyüjtöjü folyók hídnyílásait nehezebb meghatározni, mert az esés nagyban megnövelheti, vagy megkisebbítheti a vizes területet, általános szabályt itt felállítani nem lehet. A csatornák létesítésénél vigyázzunk, hogy az oolithos talajt lehetőleg elkerüljük, mert a csatorna vize ily helyeken gyorsan szivárog el ; gránit- és lias-talajok igen jók a csatornák • részére ; az oxford-clay-talajon is veszély nélkül létesíthetjük őket, ha az átbocsátóbb részeket kikerüljük. A csatornák szivárgásának megszüntetésére, ha oolithos talajon vonulnak keresztül (mint pl. a Bourgogne-csatorna), nem elégséges zavaros viz bebocsátása a szivárgások eltömésére, mint azt Pechmann báró ajánlotta. Példa erre igen sok oly vízfolyás, mely gyakran hoz magával iszapos vizet s még sem tudja betömni fenéknyílásait úgy, hogy igen tetemes vízveszteségeket mutat. A csatornák táplálására szolgáló rezervoárok elhelyezésénél is nagy gondot kell fordítani a talaj minőségére. Oolithos talajon nem vezet eredményre a völgyzárak létesítése, mert ily helyen kevés víz gyül össze. Az oxford-clay, ha márgából áll, elég jól tartja a vizet. Legjobb azonban az ily rezervoárok részére a gránit- és lias-talaj. Oolithos talajon ne vezessünk öntöző csatornát; sok víz szivárog el és hasznos földjavítás helyett mocsárokat csinálnánk. Az oolithos talajon csak a völgyek mélyén lehet réteket találni, vagyis oly helyeken, hol az árvizek kiöntenek. Lias- és gránit talajon az öntözés igen nagy sikerrel rendezhető be ; ily talajokon természetes kaszálók vannak bármely magasságban. Dausse a folyók szabályozására, a víz egyenletesebb levezetésére igen ajánlja az erdősítést. Belgrand megjegyzi, hogy az oolithos talaj befásításával e tekintetben nem érnénk el semmit. A csapadék elpárolgását és a föld lemosását, mely két tényező fontos a folyó megjavítására, leginkább a talaj befásítása és a növényzettel való elborítása akadályozza meg. A lias-talajon a fünemü jól nő és épen oly jó hatással van a talaj lemosása ellen, mint az erdő ; ily helyek kaszálókra valók ; kár volna őket beerdösíteni. A gránit-talajok pedig erdőségre valók. A rezervoárok és malomgátak is nagyban visszatartják a gránit-talajon a porhanyó földet. A hegyek oldalain való munkákon kívül a völgyek mélyében is sok a teendő, hogy a folyóvizek kis és nagy vízhozománya közötti különbséget lehetőleg elenyésztessük és az állandó középvizet megközelíthessük. A gránit-talajon a tavak, malomgátak létesítése czélravezetö ; igy az esővizet tározzuk. De a lias-talajok igen termékenyek; itt kár volna nagy területeket tavakkal foglalni el; az ily termékeny talajok fölötti völgyrészekben kell a gátakat létesíteni ; e tavak szárazságkor bőséges öntözővizet szolgáltatnának ; az árvizeket pedig visszatartanák. Belgrand az állam feladatául tekinti, hogy ott, ahol a folyók a hegyvidékből kijönek, a völgyeket nagy töltésekkel zárja el, és így az árvizek ott tározódhassanak. Belgrand szerint a Szajna medenczéjében lehullott eső 2/7 része lefolyik a mederben (Párisnál észlelve), 2/

7 része az altalajban vész el, s/

7 része elpárolog. A főfeladat, mely e medenczében a folyó megjavítása szempontjából felmerül, kettős : megállapítani az alluvium mozgását és szabályozni a vízhozományt. Belgrand rész-