Vízügyi Közlemények, 1903 (18. füzet)

3. sz. táblázatos melléklet: Csapadékmérő állomásaink betűsoros jegyzéke

97 letesen felsorolja a medencze lias- és gránit-vidékeit, hol az alluvium visszatartása szükséges. Az Yonne, Cure, Cousin, Serein, Armançon és Brenne, melyeknek vízgyűjtője lias- és gránit-talaj, igen heves vízjárást mutatnak, árvizeik gyakoriak és magasak. A Szajna, Ource, Aube, Aujon oolithos inedenczékböl nyerik vizüket, árvizeik nem magasak, kevéssé gyakoriak. Az át nem bocsátó talajú folyók vízhozománya szárazságkor igen megkissebbedik ; az oolithos talajú folyóknál pedig elszivárog. Belgrand felsorolja, hogy az egyes folyóknál hány gátat kellene szabályozás czéljából létesítni. Összegelve a mondottakat, a Szajnának Páris fölötti medenczéjében következő teendők volnának megvalósítandók : 1. az erősen hajlott területeken a földmüvelés megszüntetése és e hegyoldalaknak kaszálókká alakítása. 2. rezervoárok létesítése összesen mintegy 1700 hektár felszínnel. 8. Németalföld vízi munkálatainak története. (Essai sur l'histoire hydraulique de la Néerlande.) írta: Jules Lacroix. Németalföld igen mélyen fekvő terület, melyet a tenger öblei és a folyók és csatornák át-, meg áthasítanak. A föld és víz szinte összekeveredve volt ez országban, mielőtt az ember a vizek szabályozásához hozzákezdett volna. Az a fáradságos munka, mit a hollandusok végeztek, országukat első rangú földmívelö és kereskedő országgá emelte. Vizimunkálataik háromfélék : tengeri, folyóvízi és végül csatorna- és tavi munkálatok. Az Északi Tenger hatalmas változásokat idézett elö Hollandiában; az egyik változás a történelem előtti időben a La Manche földszoros elpusztulásakor, a másik a 13-ik században történt, mikor is a Flevo-tó tenger felöli határvonalát a vihar átszakította és megalakult a mai Zuyderzée. Ez átalakulások folytán Zéland partjain az árapály játéka megnövekedett. A partokat egész 1800-ig a tenger folyton kivájta; 1800-tól kezdve reájuk a hollandusok teljes gonddal vigyáznak föl. A partokat töltések és dünék védelmezik. A díinék hosszú homokhalmok, melyeket a tenger hullámai és az állandó szelek alkotnak meg. E halmok fenntartására és megkötésére kiváló gondot fordítanak. Tengervízi növénynyel ültetik be őket; e növényt beimnek nevezik. Ha a dünék lábát nagyon támadja a tenger, akkor czölöpökböl készült sarkantyúmüveket létesítenek, melyek 100—150 m. hosszúak és a partokra merőlegesek. A töltések szárazkörakásokból, téglából, czölöpökböl, fasina-, szalma- és nádburkolatokból készülnek; az erős hullámcsapásoknak kitett helyeken sarkantyúkat is alkalmaznak. A töltéseket vihar alkalmával nagy erőfeszítéssel védelmezik. A Flevo-tónak a tengerrel való közvetetlen kapcsolata folytán, melyet a 13-ik század vihara létesített, a tenger egyszerre Hollandia belsejébe nyomult és ugyanakkor Amsterdam jelentős hereskedelmi várossá fejlődhetett. Amsterdam kikötőjét 1817-ben létesítették; nagy zsilipes medenczéi és dockjai híresek. Egy másik híres kikötő, mely hadi és kereskedelmi kikötőül egyaránt szolgál, az Új-Dieppe-i kikötő. Az Escaut, Meuse és a Bajna nyugati ága, a Waal egész behálózzák Zélandot, mintha szigetek sokaságából állana. A rómaiak ez országot annyira nedvesnek, mocsarasnak találták, hogy Tacitus szerint nem lehetett tudni víznek vagy Vízügyi Közlemények XIX. 7