Vízügyi Közlemények, 1903 (17. füzet)

A városi szennyvizek tisztítása

29 Magukat a vízpróbákat a zehndelbergi szivattyútelepnél, illetve a főlecsapoló csatornából szokták venni, hogy ilyen módon a teljesen nyers és teljesen megtisztított víz egymással összehasonlítható legyen. A vízvizsgálatok eredményét két különböző táblázatba foglaltam össze, melyek közül az első az 1892. év folyamán havonként végzett elemezések, a második pedig az 1887—1897. évben teljesített összes vizsgálatok évi átlagát, valamint egyúttal a 10 év egész átlagát tünteti fel. Maguknak a táblázatoknak szerkezetére vonatkozólag megemlítem, hogy az elemezések nagyobb átnézetessége kedveért a vizsgált anyagok rovatát három részre osztottam s hogy az első rovat a szivattyúállomásnál kivett szennyvízre, a második rovat a főlecsapoló csatornából vett megtisztított vízre vonatkozó eredményeket tartalmazza súlyrészekben a víz 100.000 súlyrészéhez viszonyítva s hogy továbbá minden utolsó alrovat a vizsgálat anyag csökkenését, vagy szaporodását jelenti százalékokban a szerint, a mint a változást jelentő szám előtt —

r vagy + jel áll. A mellékelt 3. számú táblázat az 1898. év folyamán havonkint végzett vizsgálatok eredményét láttatja, mely ily módon a szennyvíz szűrésnek az időszak hőmérsékletétől függő változását is némileg kitünteti. A szennyvíztisztítás és hőmérséklet közti összefüggésre a táblázatból azonban pontosan nem következtethetünk, mivel havonkint csak egy vizsgálat eredménye van felsorolva, mely semmiképen sem helyettesítheti a havi átlagot s csakis az akkori állapot képét adja. A szennyvíztisztítás fokát, mint a korábban előadottakból következik, főként az mutatja, mennyire csökkent az oldott állapotban lévő szerves anyagoknak és nitrogénnek mennyisége s mennyi hipermangánsavas kálium szükséges a tisztított vízben lévő szerves anyagok oxidálásához. Az elemzés adataiban a szerves anyagokat két rovatban találjuk meg, és pedig mint izzítási veszteséget és mint káliumhipermangánát szükségletet (melynek 5-szöröse adja a belőle számítható szerves anyag mennyiségét). A táblázatból láthatólag az izzítási veszteség százalékos fogyása 46*80 és 84*05 között, míg a káliumhipermangánát-szükséglet fogyása 55*29 és 96-33 között változik. Igazolják egyúttal a táblázat adatai azt is, hogy míg a szennyvízben a salétromsav egyáltalában nem volt kimutatható, addig a tisztított víz már jelentékeny mennyiséget tartalmaz, bizonyságául annak, hogy a szennyvíz nitrogéntartalmú részei erős oxidácziónak voltak alávetve, mit egyúttal az ammóniáknak 73*34—99*60°/

0-os fogyása is megerősít. A szennyvízben lévő klór fogyása a most említettekkel párhuzamba nem állítható ugyan, de minden esetre kielégítő. A szennyvíztisztításnál végbemenő folyamatról igen érdekes képet nyújt továbbá a kénsav-, mész- és magnéziatartalom, valamint az összes és maradandó keménység változása. Az adatokból láthatólag ugyanis a mész- és magnéziumtartalom a velük összefüggésben álló keménységgel egyetemben legtöbbször nagy emelkedést mutat. A keménység és kénsav emelkedésénél nagy szerepet játszik a szennyvízzel a talajra vitt konyhasó mennyisége, mely tudvalevőleg nem más, mint klórnátrium, mert a konyhasó a vízzel a talajba jutván, a benne lévő káli-, mész-, magnézia- stb. vegyületeket oly cserebomlásra kényszeríti, hogy kloridjaik kelet-