Vízügyi Közlemények, 1903 (17. füzet)
A biologikus szennyvíztisztító mód
156a Az oxidáló test regenerálását elősegítő folyamatok annál élénkebbek, minél erősebben veszik a testet igénybe. Az abszorbczió-hatás annál jobban érvényesül, minél nagyobb területet bocsát a szíírőanyag a víz rendelkezésére, miért is finomabb szemű anyagok abszorbcziója sokkal nagyobb, mint ugyan olyan, de durva szemű anyagoké, habár ismét a finomabb szemcséjű anyagok befogadó képessége amazoké mögött marad és több időbe kerül a velük megtöltött medenczéknek vízzel való telítése is. Ennek folytán a legnagyobb tisztuló hatást előidéző finom szemű anyagok a befogadó képesség tekintetében a kisebb fokú tisztulást eredményező durva szemű anyagok mögött maradnak. Ezen tétel csak egyenlő vegyi összetételű és struktúrájú anyagokra áll és különböző összetételűekre és más szerkezetűekre nem alkalmazható. Pl. vastartalmú kavics sokkal nagyobb tisztulást eredményez, mint ugyanolyan szemnagyságú és üregeket nyújtó vasmentes kavics. A cokes sokkal nagyobb tisztító erőt mutat, mint pl. a horzsakő, vagy vasmentes kavics, habár pórusaik térfogata egyenlő, vagy kisebb is.» Az eddig leírt kísérletek mint laboratóriumiak voltak ugyan, de azért a biologikus eljárásoknál végbemenő folyamatokba világosságot hoztak és hasznuk annál kevésbé vonható kétségbe, miután a kísérleteknél felhasznált városi szennyvíz a rendes városi szennyvizek átlagos tulajdonságainak megfelelt. Dr. Dunbar dr. Zirn társaságban a kísérleteket nagyban is ismételte. A további kísérleteket az eppendorfi kórház szennyvizeivel ejtették meg oly időszakban, mikor mennyiségük naponként és fejenként 100 liter vízfogyasztásnak felelt meg. A szennyvizet az oxidáló testekbe való bevezetés előtt kis méretű ülepesztő medenczékben egyszerű mekánikai úton derítették s a szilárd uszadékot rostélylyal tartották vissza. A kísérletek leírása előtt megemlítem, hogy kétféle eljárást követtek : Az egyik szerint a vizet az oxidáló testben való pihentetés után egyszerűen lebocsátották, a másik szerint pedig még egy oxidáló testbe vezették. Az egyik az egyszerű, a másik a kettős eljárás, mely utóbbinál az első test primär, a második secundär nevet visel. A primär test feladata a másodiknak tehermentesítése. Ezeket a kísérletezők durvább szemű anyagból készítették, mert itt kevésbé volt meg az eldugulás veszélye s másrészt kívánatos volt, hogy a bennük való tisztulás minél kevesebb időpazarlással és költséggel menjen végbe. A kísérleteket oly mértékig fokozták, hogy tisztított szennyvizek még csekély vízfolyásokba való bebocsátás, tehát kis hígítás mellett se adjanak többé aggodalomra okot. A kísérletek legelőször is durva szemű — 1—3 cm. átmérőjű — kókszszal ? erőltetett folytonos üzem mellett történtek 11 hónapon át oly módon, hogy a szennyvíz legtöbbször csak 10 perczig pihent a testben és a szellőztetés aránylag rövid ideig tartott. A 11 hónap alatt a kísérleti testet összesen 1000-szer töltötték meg s a tisztulás fokát a vízbefogadó képességgel egyetemben időszakosan vizsgálták meg. A napi töltések száma a 180-ik töltésig 2, azután pedig 6 volt. A vizsgálat eredménye itt is igazolta a már fentebb elmondottakat, a mennyiben a befogadó képesség a töltések számával csökkent. Az oxidáczió-képesség pedig a töltések számával emelkedett.
