Vízügyi Közlemények, 1902 (15. füzet)

III. Udránszky József kir. főmérnök jelentése külföldi tanulmányútjáról

107 A lej töt (3-ik ábra) 60 — 80 cm. mélységben vízszintesen bevágják, közepén a fonást az előbbihez hasonló irányban úgy készítik, hogy teteje a lejtő síkját éppen érintse és ezután az eltávolított anyagot újra visszahelyezik. Az így elkészített fonások rendesen kitartanak addig, míg a csemeték gyökeret verve megerősödnek. Ha a kopár lejtök egész a völgy fenekéig érnek, vagy ha általában a hegyoldalak lábának a lefolyó víz által való alámosásától lehet tartani, biztosításukra külön gondot fordítanak. Ez a legegyszerűbb esetekben egy sor fonásból áll (4-ik ábra), melyet úgy készítenek, hogy mintegy 1.5 m. hosszú karókat egymástól körülbelül 80 czentiméter távolságban oly módon vernek be, hogy 0.5 méterre kiálljanak, befonják őket, a fonás mögé enyhe lejtövei feltöltést készítenek és beültetik. Czélszerünek bizonyult a fonást az ábrán látható bevágásban elhelyezni és a völgy felé esö oldalát egyes kövekkel kitölteni. Gyakran (5. ábra) egymástól 0.8 méter távolban elhelyezett két sor fonást alkalmaznak és a lejtő felöli oldalon levőt valamivel magasabbra helyezik el, így azután a feltöltött lejtő jobb támaszt nyer. Nagyobb fontosságú völgyekben, ahol a lerohanó vizek idöszakonkint már jelentékeny, — egész 0.8 méter — magasságot érhetnek el, a fonások is természetesen (6. ábra) magasabbak és rendesen kőlábazatba elhelyezettek, hogy különösen a fenéken mozgó hordalék meg ne rongálja őket. A 7-ik ábra hasonló viszonyok mellett két sor fonásból álló lejtölábazat-védekezést tüntet fel.