Vízügyi Közlemények, 1893 (7. füzet)

A földmivelésügyi m. kir. minister 1892. évi, a törvényhozás elé terjesztett jelentése a vizügyekről

116 erők produktiv kihasználásának szükségérzete, melyek a vizben feltalálhatók, adták meg az impulsust oly törvényes rendelkezések alkotására, melyek a vizek hasznosításának módozatait szabályozzák. Ezen a vizjogi törvény egy jelentékeny s fontos részét képező rendelkezések főczélja volt az eddigi jogos alapon vagy tényleges használaton alapuló szerzett jogok épségben tartása mellett a vizeknek közgazdaságilag lehető legteljesebb kihasználására módot nyújtani és igy ezen czél által kellett vezéreltetni a törvény végrehajtásának, hogy feladatának helyesen megfelelhessen. Mig a törvény egyéb intézkedéseinek végrehajtása járt uton haladt, a viz kihasználásánál a jogi szempontok s a gazdasági tekintetek helyes összeegyeztetése úttörő és nehéz feladat volt és épen azért az irányítás nemcsak általánosságban, de a legcsekélyebb elvi fontossággal biró részletekben is a vezetésem alatti ministerium által vétetett át, és részben a vizjogi törvény végrehajtásánál hatósági szakértőkként alkalmazott műszaki közegek utján, legfőként pedig az egyes konkrét esetek elbírálásánál tett elvi kijelentésekkel megszabatott azon irány, melyben a végrehajtásnak haladnia kell. Hogy mily szükség volt ezen az ügyek egyöntetű elbírálása szempontjából is fontos központi irányításra, kitűnik abból, hogy már a feladat első részének megoldásánál t. i. a szerzett jogok és a tényleges állapot törvényesitésénél küzdenie kellett a végrehajtásnak a törvény hiányaiból származó nehézségekkel s azon összeütközésből származó bonyodalmakkal, mely összeütközés sok esetben a törvény szigorú intézkedései s a gazdasági követelmények között előfordult. Igy az összes vízi munkálatok és vízhasználatok tulajdonosai részére a törvény életbe léptétől számított egy évnél rövidebre nem szabható határidő adatott a végből, hogy vizi müveiket és vízhasználati jogosítványukat igazolják s kimutassák, hogy ezen jogosítványaik a törvényben előirt igazolási feltételeknek megfelelnek, kimondatott azonban a törvényben az is, hogy bár a bejelentett és igazolt jogok fenállására, terjedelmére és idő tartamára a törvény rendelkezései ki nem terjednek, azok gyakorlatára nézve a vizjogi törvény rendelkezései irányadók. Minthogy tehát a joggyakorlat törvényszerűségének megállapítása tulajdonképen az igazolási eljárásnak egyik lényeges alkatrészét kópezi, a hatóság azzal, hogy határozatot hoz vájjon a jogosítvány igazolható-e e vagy sem, a törvény szellemének még teljesen meg nem felelt, hanem a joggyakorlat módozatait is szabályozni kellett, hogy a törvény által kitűzött feladatának teljesen eleget tegyen. Hogy azonban a gyakorlat szabályozása hogyan történjék, arra