Vízügyi Közlemények, 1892 (5. füzet)

A földmívelésügyi m. kir. minister 1890. évi, a törvényhozás elé terjesztett jelentése a vizügyekről

ей intézetek támogatására fordíttatnak, mi mellett mi sem áll útjában annak, hogy jövőben is bizonyos mennyiségű halzsenge díjtalanul álljon rendelkezésére azoknak, kik közvizek benépesítését czélozzák, a mennyiben ezen anyagnak a termelőktől leendő vásárlása sem jár több kiadással az államra mint ct saját kezelésben végzett termelés. Támaszkodva ama tapasztalatra, mely szerint a mesterséges pisztrángtenyésztés haszonnal csak ugy jár, ha az nem tekintelik czélnak, hanem eszköznek, meglevő vizeink benépesítésére, czélom odahatni, hogy jövőben a nagyobb czentrális intézetek helyett inkább több, de mindenkor csak kicsi és olcsó költőtelepek létesüljenek, a melyekben a hal kiköltetvén, arra való korában, tehát minél előbb a szabadba helyeztessék. Ez eljárással vélem a hegyi vizek benépesítését előmozdíthatni, s hogy annak hasznát gyakorlatilag kimutassam, szándékom a kincstár tulajdonát képező felvidéki erdőségekben ez irányban nagyobb szabású kísérleteket kezdeményezni. A kormánynak további törekvését a halak védelmének biztosítása képezte. Egyéb sürgősebb természetű törvényhozási teendők miatt ebbeli szándékát oly módon kívánta megvalósítani, hogy a törvényhatóságokat megfelelő szabályrendeletek elkészítésére utalta. Emez intézkedéshez fűződő remények azonban vajmi csekély mértékben valósultak, mert a szabályrendeletek intézkedéseikben hézagosak, néha helytelenek, sőt igen sokszor a közvetlen szomszédos törvényhatóságoké egymásnak ellentmondók is lévén, annyira nélkülözték a szükséges össszhangot, hogy a megtörtént életbeléptetés után sok helyen azonnal hatályon kivül helyeztettek, avagy a mi még gyakrabban töntént, azok végrehajtása meg sem kisértetett. Természetes, hogy ily állapotok csak siettették vizeink kimerülését és a halászat értékének jelentékeny, igen sok helyen teljes értéktelenségig való csökkenését, míg végre az 1888: XIX. t.-cz. életbelépésével az emelés lehetőségének feltételei biztosíttatván, egy szebb jövőnek alapja megvettetett. E törvénynek 1889. május 1-én történt életbelépése óta számos oly jelenség mutatkozik ugyan, melyek arra engednek következtetni, hogy a földbirtokosok körében mind általánosabb a vizeknek halászatilag leendő hasznosítására irányuló törekvés, mégis az eddigi eredmények sokkal jelentéktelenebbek, sem hogy arról győzhetnének meg, miszerint őstermelésünk ezen ága oly méltatásban részesül, a minőt közgazdaságilag méltán megérdemel. Ehhez, viszonyaink extensiv voltát tekintve, még több év lesz szükséges, mert csak a kultura haladásától várható, hogy ama helytelen nézetek és szokások kiirtassanak, melyekkel e téren találkozhatni még azoknál is, a kik kenyérkeresetül űzik a halászatot. Mindaddig mig halászaink és a nagy közönség a halállomány emelkedésében nem tapasztalja az okszerű kimélet előnyeit, mindaddig Optimismus volna azt remélni, hogy a törvény végrehajtása minden irányban olyan, a minőnek lennie kellene, a végső czél érdekében.