Zsuffa István: Műszaki hidrológia IV. (Budapest, 1999)
7.1. A VÍZJELZÉS, AZAZ A PILLANATNYI VÍZJÁRÁSI HELYZET ÉRTÉKELÉSE ÉS KÖZZÉ TÉTELE
7.1.1. A SÍK- ÉS DOMBVIDÉKI TERÜLETEK VÍZHÁZTARTÁSI HELYZETÉNEK TÉLVÉGI ÉRTÉKELÉSE A TAVASZI OLVADÁSOS VIZEK ELLENI VÉDEKEZÉS SZEMPONTJÁBÓL Az átlagos, vagy az átlagosnál nedvesebb telek után a tavaszi belvizek jelentős vízkárelháritási munkával szabályozhatók. Ezen munkákra időben fel kell készülni és ezen felkészüléshez pedig a belvízi helyzetről tájékozódni kell. A tavaszi belvizeket elsősorban a nedves állapotban megfagyott talajon felhalmozódott hó elolvadása okozza. Ennek megfelelően kell tehát ezen veszélyhelyzet kialakulásának hidrológiai elemeit észlelni, mérni. A magyar vízügyi szolgálat az 1950-es évek tavaszi belvizei után a belvízi védekezési munkák megkönnyítésére, illetve ezen munkákra kellő időben való felkészülés érdekében elrendelte, hogy a szolgálat gát- és csatorna-őrei a napi szabványos csapadék észlelések mellett a hótakaró víztartalmát és a fagyott talajréteg vastagságát is mérjék. A hó alakjában hullott csapadékot a csapadékmérő úgynevezett felfogó hengere a gyűjtőedény tölcsére fölött tárolja. Ezért az észlelők télen két csapadékmérővel dolgoznak: 7~h időpontbeli reggeli észleléskor az észlelő kicseréli a lakásából hozott, üres edénnyel az állomás mérőedényét és azt lakásában „szoba-hőmérsékleten” tartja mindaddig, amíg az edényben összegyűlt hó, illetve megfagyott víz meg nem olvad, amelyet aztán a szabványos módon csapadékmérő menzúrával megmér. A hótakaró víztartalmának azonos módon történő mérésére azt írták elő, hogy az észlelő vízügyi szakmunkás a kertjében, vagy a csatorna, vagy vízfolyás partján egy 10x10 cm-es négyzetről edénybe gyűjtött havat ugyancsak a lakásában, „szobahőmérsékleten” olvasszon meg és méije meg ezen elolvadt víz térfogatát. A gát- és csatorna-őröket arra is kötelezték, hogy a talajfagy vastagságot, a fagyott talajréteg csákánnyal való felbontásával naponta mérjék. Az egyes területileg illetékes vízügyi igazgatóságok pedig naponként értékelték a területük téli „belvízi állapotát”. Ezeket az úgynevezett dekád-jelentéseket, amelyek az olvadás utáni adatokat, az elöntött területek helyét, nagyságát, a szivattyútelepeken szivattyúzott vízmennyiségek durván becsült értékeit is tartalmazzák a hazai vízrajzi adattár részének kell tekintenünk. A megfigyelendő adatok kijelölése után jó néhány évvel vált világossá, hogy a megfigyelésre előírt kézi munkára épített módszereket hidrometriai módszerekkel kell felváltani. A hótakaró víztartalmát egyetlen pontban összesöpört hóval közelítő pontossággal sem lehet becsülni. A csákánnyal való fagyvastagság észlelés pedig 3-5 cm-nél vastagabban átfagyott talajon fizikailag sem lehetséges. A belvizekkel elöntött területek szemmagasságból, térképi azonosítás nélküli becslése ugyancsak értékelhetetlen számadatokat adott: ezen jelentésekben az egyetlen megbízható adat annak a ténynek a rögzítése, hogy a nyíltfelszíni belvízi elöntés a területen megjelent, de hogy ez az elöntött terület 1, vagy 100 hektárnyi, azt térkép nélkül, csak szabad szemmel eldönteni nem lehet. Az előírt megfigyelések rendjét tehát korszerűsíteni kellett. 180
