Zsuffa István: Műszaki hidrológia III. (Budapest, 1999)

5.3. A HASZNOSÍTHATÓ VÍZKÉSZLETEK

Az 1930-as évek aszálya után az 1937 évi öntözési törvény által létrehozott Országos Öntözésügyi Hivatalban néhány év alatt elkészült a magyar Alföld, a Tiszántúl öntözési terve, amelynek kidolgozása során felmerült a kérdés, hogy vajon elegendő e ezen több tízezer négyzetkilométernyi terület öntözéséhez a Tisza vize.

Az már ekkor nyilvánvaló volt, hogy a folyó legkisebb, a múltban is mindössze egy napig tartó vízhozamánál többet lehet hasznosítani, hiszen egyetlen nap részleges vízhiányát az öntözött területek terméshozama meg sem érzi. Természetesen ezen számítások során a vízhasználatok keretében a belépcsőzendő Tisza minimális, mederben hagyandó vízhozamát is mint mindenképpen kielégítendő vízigényt vették figyelembe. Az is nyilvánvaló, hogy ezen öntözést szolgáló vízkivételekre csak a nyári termelési idényben kerül sor, ezért a téli kisvizek a hasznosítható vízkészletek szempontjából érdektelenek.

5.3.1.1. A vízkészletek jellemzésére bevezetett „átlagos tartósságú vízhozam” és kritikája

Az Öntözésügyi Hivatal mezőgazdász szakértői már 1940-ben felhívták a figyelmet az öntözővízhasználatnál is jelentkező „tűrési idő” fogalmára. Nyilvánvaló ugyanis hogy rendszeres öntözés esetén a vízszolgáltatás 6 napnál 'rövidebb szünetelése semmiféle terméskieséssel nem jár. Az egész öntözési idényen belül a vízhiányos időszakok összegezését nem is találták indokoltnak, hiszen az egy-két napos szüneteket követő öntözés ezen részidőszakok vízigényét zavartalanul biztosította. A figyelmet tehát a legkényesebbnek ítélt részidőszakra, augusztusra összpontosították és az árvédelem szóhasználatát alkalmazva ezen kiemelt hónap 80%-os, átlagos tartósságú, azaz meg- haladási valószínűségű napi vízhozamát fogadták el a folyó öntözésre mértékadó vízkészlete mutatószámaként, hiszen ez annyit jelent, hogy az „átlagos” év augusztusa 31 napjának 20%-ában, azaz mindössze 6, vagy ennél kevesebb napon nem tudják csak a teljes öntözővíz mennyiségét szolgáltatni.

Ezt az úgynevezett augusztusi 80%-os tartósságú vízhozamot az n év alatt észlelt vízhozamok napi idősorából kiemelt augusztusi n x 31 adatnak statisztikai feldolgozásával számították. Azaz az észlelt adatok teljes értéktartományát intervallumokra osztva az egyes i intervallumokon, belül észlelt valamennyi kj adatnak és az összes n x 31 adatnak az

r — —i— 5.175

1 n-31

hányadosát nevezik relatív intervallum-gyakoriságnak. Az intervallumgyakoriságok göngyölített összege, a „tartósság” és az ezt ábrázoló, tartóssági görbe (III.-40. ábra) alapján ezen 80%-os tartósságú vízhozam meghatározható.

126