Zorkóczy Zoltán: Mezőgazdasági vízgazdálkodás III. Árvízvédelem (Tankönyvkiadó, Budapest, 1976)
1. Ármentesités
< kasz a Duna mentén, Paks és Báta között épült 1820 és 1825 között. Az 1840-es évek közepéig - Széchenyi fellépéséig - a hazai ármentesi- tés első korszakában, kimutathatóan, a Duna völgyében 464 km, a Tisza völgyében pedig 328 km hosszban épültek árvizvédelmi gátak, melyek mintegy 345 000 ha terület kezdetleges ármentesitését biztosították. Az ármentesités második korszaka a sorozatos árvizek, de különösen az 1845. évi tiszai árviz hatására megindított tiszavölgyi ármen- tesitési munkálatok kezdetétől 1846-ig tartott. Ebben az időszakban az ország árvizvédelmi gátjainak hossza kereken 1300 km-re nőtt és ezzel mintegy 2 millió hektár területet mentesítettek a közepes árvizektől. 1855 és 1899 között azonban több pusztító árviz okozott gátszakadásokat, és igy súlyos károkat. Ezek az árvizek az eddig végzett ármen- tesitési munka felülvizsgálatát és a már kiépült árvizvédelmi müvek jelentős továbbfejlesztését tették szükségessé. (Az árvízkatasztrófák oka, a bekövetkezett gátszakadások túlnyomó többségénél a töltések elégtelen magassága volt, melyet részben a hidrológiai adatok hiányos volta, részben az árvizi meder méreteinek meghatározására szolgáló módszerek bizonytalansága volt, melyet részben a hidrológiai adatok hiányos volta, részben az árvizi meder méreteinek meghatározására szolgáló módszerek bizonytalansága, részben pedig az anyagi eszközök hiánya eredményezett. Emellett jelentős volt azoknak az eseteknek a száma is, amelyek a gyenge keresztmetszet és a kedvezőtlen altalajviszonyok miatt következtek be. Az okok egy további tényezője a töltésbe épitett földanyag rossz minősége és az épitési technológia hiányossága volt.) E munkálatok során, az ármentesités harmadik korszakában - 1876 és 1945 között - a gátak hosszát kereken 4000 km-re növelték, és ezzel 2,3 millió hektár területet ármentesitettek. Ezeknek a munkálatoknak felbecsülhetetlen szerepe volt az ország gazdasági fejlődésében. Jóllehet az újabb árvizek ismételten meghaladták a korábbi maximumokat, jelentősen csökkent a gátszakadások száma, és ezzel az elöntött területek kiterjedése, tehát a keletkezett károk összege is. A hazai ármentesités negyedik korszakában, 1946 óta ismételt - minden eddigi maximumot meghaladó - árvizek tették próbára árvizvédelmi müveinket, olyanok mint például az 1954., 1956. és 1965. évi dunai, valamint az 1947. és 1970. évi tiszavölgyi árvizek voltak. Ezek tapasztalatai alapján újabb nagymértékű fejlesztési munkák indultak, melyek napjainkban is folyamatban vannak. Az 1945-ig végrehajtott ármentesitési munkálatok eredményeként, az ármentesités előtt, átlag 3-4 évenként árvízzel borított területek csaknem 100%-át olyan árvizvédelmi müvek védték, amelyek átlagosan az 50 évenként egyszer előforduló árvizek kivédésére alkalmasak. A további fejlesztést az indokolta, hogy bár az ármentesités eredményeképpen csökkent a gátszakadások száma és igy az elöntések mértéke is, az egy hektárra eső fajlagos kár - a legutóbbi árvizek tanúsága szerint 19
