Vízfolyások környezetbe illeszkedő szabályozása (VITUKI, Budapest, 1989)
3. A vízfolyások rendezésének új szempontjai és elvei
A kitermelt fák pótlására mindig a helyben tenyésző fajokból kell válogatni lehetőleg úgy, hogy eltérő magasságúak legyenek. így nem képeznek horizontot lezáró átlátszatlan függönyt a szemlélő előtt. A part közelében inkább égert, fűzet kell telepíteni, mert ezek jól tűrik az időnkénti elöntést. Gyökerük fokozza a part állékonyságát. Nem célszerű hosszú fasorokat telepíteni, mert azok merevítik a képet. Kerülni kell a tarvágást és az egyébként gyorsan növő nyárfák egyoldalú telepítését. A fák (tölgy, kőris stb.) közé célszerű bokrokat telepíteni. A víz és táj egymásra hatását erősíteni kell. A meder legyen minél természetesebb. Ahol lehet, mellőzni kell a nagy rézsűsíkokat. Egy-egy bent hagyott tuskó jól megtartja a partot. A környezetében kialakuló vízi búvóhelyek otthont adnak a halaknak, más vízi élőlényeknek. Átvágott meandereket, morotvákat, ahol csak ez lehetséges, meg kell tartani, sőt célszerű biztosítani a rendszeres vízellátásukat. Előnyös, ha a vízfolyás esése, szélessége változó. Meg kell keresni a harmóniát a kis-, közép- és nagyvízi medrek kialakításával. A szükség szerint depóniák lágy vonalú kialakítással illeszthetők a környezetbe. A depóniák fával, bokrokkal betelepítendők. A vízfolyásokon levő régi, elsősorban boltozott hidak, ha azok méretei megfelelőek, megtarthatók, felújítva, jókarba helyezve kellemes színfoltot biztosítanak (1. ábra). Vízfolyások tájba illő rendezésére természetesen nem lehet mindenütt alkalmazható „receptet" adni. Minden rendezésre kerülő vízfolyáson a helyi lehetőségek figyelembevételével, az adott helyen meglevő elemek felhasználásával lehet és célszerű a feladatot megoldani. 23 7. ábra Többnyílású boltozott híd alatti vízátvezetés
