Vízfolyások környezetbe illeszkedő szabályozása (VITUKI, Budapest, 1989)
3. A vízfolyások rendezésének új szempontjai és elvei
3.4. A vízfolyások tájképi illesztése A vízfolyás vízfelületével, kanyargós vonalvezetésével és kísérő növényzetével a tájnak kellemes alkotó eleme. Szabályozásakor a mérnök a táj minőségét javíthatja, vagy ronthatja. A táj minőségének a megőrzése vagy visszaállítása érdekében célszerű néhány szempontot figyelembe venni. Minden rendezésnél a természetes állapot felé kell haladni, de úgy, hogy a hasznos és esztétikus elemeket hangsúlyozzuk, egyben megakadályozzuk a túlburjánzás minden formáját. Meg kell előzni a dzsungelesedést és az eutrofizációt egyaránt. Amíg lehet, meg kell tartani a természetes elemeket. A fűzfák időnkénti csonkolása frissen tartja a ligetszerű kísérő fásítást. Ha a fák egymástól 5—6 m-nél nincsenek közelebb, a lombjuk még záródik, lehetővé teszik, hogy a meder egy része árnyékos, másik része szűrt, vagy közvetlen napfényt kaphat (4. kép). Alattuk az aljnövényzet olyan mértékig fejlődik ki, hogy kis emlősök, madarak otthont találhatnak a víz közelében. Az ilyen módon telepített fák között kialakítható a járóút is, és a munkagépek megközelíthetik a vízpartot. Rendszerint ezt elég pontszerűen is megtenni, mert nem szükséges a medret teljes hosszában kikotorni, ha azt egyszer sikerült jól megcsinálni. 4. kép A vízfolyás környezetében ligetszerűen telepített fák kedvező megvilágítást tesznek lehetővé, ugyanakkor nem zavarják fenntartó gépekkel való közlekedést sem. A parti bokrokkal együtt kis emlősöknek, madaraknak nyújtanak lakóhelyet 22
