Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
III. A Sió-völgy története a 11. század elejétől a 18. század közepéig
104 III. A SIÓ-VÖLGY TÖRTÉNETE All. SZÁZAD ELEJÉTŐL A 18. SZÁZAD KÖZEPÉIG leg királyi tulajdon lehetett, s emléke a 18-19. századi térképeken Ketye puszta, illetve Ketyei-szőlők néven maradt fenn. Nincsenek adatok arról, hogy az 1300-as években kik voltak Ádánd tulajdonosai, Csánki Dezső (1894) szerint a pannonhalmi bencések egyik 1379-ben kelt írásában szerepel a falu. Magyar (1989) szerint a falu és a birtok 1460-ban a középnemes Ugrón Imréé. Csánki szerint a Jeszenák-családnak is volt itt birtokrésze, s a 16. század elején birtokosként megjelentek itt Pemeszi- familia tagjai is. Bizonyos, hogy 1536-ban Perneszi Imre és Ugrón Bemát voltak Ádánd (a hozzátartozó Pösze, Ketye és a Hídvéggel határos egykori Kapurév) birtokosai. A birtokterületek a hídvégi, a herényi, a somi, a ságvári és a juthi birtokokkal voltak határosak, és mintegy 2000 hold szántót, rétet, legelőt foglaltak magukba. Ezen kívül jelentős nagyságú területen műveltek szőlőt a jobbágyok. A török hódoltság idején az endrédi nahie-be tartozott, és 1582-1583-ban 12 adózó háztartást írtak össze benne. A török uralom megszűnése után az 1715. évi összeírásban 11 háztartás szerepelt. Ádánd az 1400-as évek közepéig nem volt jelentős település, bár 1356-ban hetivásáros helyként említik. Birtokterületként is csak ezt követően értékelődött fel, miután - Magyar szerint - 1428-1465 között Perneszi Pál Somogy vármegyében alispánként különböző birtokokat szerzett. Az 1500-as évek elejétől épült ki a Pemesziek Sió menti uradalma, mely többek közt Ádánd, Pösze, Nyim falvak és azok határainak egy részét foglalta magába. Ez az uradalom a Batthyányiak és a torvaji Ugronok falvainak szomszédságában, azok közé beékelődve jött létre, s jó összeköttetést jelentett a Marczali-Báthori-család juthi és marcsi birtokai felé, mely két főúri családnak a Pemesziek közvetlen familiáriusai voltak. Ádándi birtokrész-szerzésük úgy tűnik, nem érintette a torvaji Ugron-csa- lád ottani birtokrészét, arról azonban nincsenek adatok, hogy milyen mértékben osztoztak a falu határán és arról sem, hogy a török uralom után miként került Ádánd mások birtokába. Bél Mátyás többször említett Somogy vármegye leírásában kicsiny, fában szűkölködő faluként említette, mely a 1730- as években már a Tallián, a Csapody és a Nagy nevezetű családok birtokában volt, s az 1720. évi ösz- szeírás 15 háztartását vette számba, vagyis néggyel többet, mint 1715-ben. Az első katonai felméréshez tartozó országleírás Ádándról a következőket tartalmazza: A patak, amely Ságvár irányából jön a helységen kívül egyesül a Som felől érkező, patakkal, igen mocsarasak, a faluban egy mocsaras tóba ömlenek, innen pedig a Sióvízbe. A Sióvizet itt mindenütt mocsarak veszik körül, helyenként teljesen összekeveredik vele a Hídvég, ill. Komárom (sic!) irányába folyik. A helységen és a szőlőhegyeken kívül van egy kis tó és patak, amely ebből folyik, s többnyire mocsaras. A magaslatokon levő legelők szárazok. A rétek a téglaégető- nél ingoványosak, a patakoknál található rétek mocsarasak. A Hegyei magaslat uralja itt leginkább a vidéket. A templom három nagy urasági épülettel együtt szilárd építésű. Ez a helyleírás, hasonlóan a többi Sió menti helység leírásához, elnagyolt és pontatlan. A Ságvár irányából jövő Jaba-patak a településtől több mint másfél kilométerre egyesült a Kis-Koppány-patakkal és innen ez utóbbi folyt a falu területén belüli mocsaras tóba, amit egy elgátolás hozott létre. A „Hegyei” magaslat elhallásból származó megnevezés, mivel a későbbi katonai felvételi lapokon „Ketyei” elnevezés olvasható. (A továbbiakban az országleírás ismertetését mellőzzük.) A Kis-Koppány völgyének elmocsarasodását minden bizonnyal annak az ádándi malomnak a gátja okozta, mely az előzőekben említett 1720. évi kimutatásban már szerepelt. A Sió vizet körülvevő mocsarak kialakulásához pedig a Sión létesített malmok járultak hozzá. E mocsarakban lévő vízszint általában 15 méterrel volt alacsonyabban a falu térszínénél, így a település számára közvetlenül nem jelentett problémát. Ádánd a 18. század végén és a 19. század elején gyorsan fejlődhetett, mert Fényes (1851) közlése szerint 1554 lakosa volt, nagy és termékeny határral, szőlővel. A falut ekkor az előbb említett három családon kívül mások is birtokolták, de közülük Csapody Pálnak itt országosan számon tartott ménese volt. A gyorsan fejlődő és számos urasági épülettel rendelkező Ádánd a 19. század első felében a Sió szabályozásával foglalkozó nagy létszámú összejöveteleknek megfelelő helyszínt tudott biztosítani.
