Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
III. A Sió-völgy története a 11. század elejétől a 18. század közepéig
98 III. A SIÓ-VÖLGY TÖRTÉNETE All. SZÁZAD ELEJÉTŐL A 18. SZÁZAD KÖZEPÉIG tett jövedelem értékét. A foki lakosok a szerződés révén árendás szabadok maradtak, s ez számukra győzelmet jelentett a káptalan jobbágyosító törekvéseivel szemben. (Ezzel egyedülálló sikerük volt. mivel az 1750-es években a szabadhídvégiek kivételével minden Sió menti birtokon jóval nagyobbak voltak a jobbágyterhek.) A szerződés szövegéből kitűnik, hogy a káptalannak az 1757-1758. években Fokon nagyobb teljesítményű, jól működő malma lehetett, hiszen a szerződésben 300 pozsonyi köböl, vagyis 187,5 hektoliter gabona szállítását írták elő Veszprémbe, amit ha 0,7-es hl tömegaránnyal számítunk, több mint 130 métermázsát jelentett. (A káptalan egészen biztosan nem a malom teljes gabonajövedelmét szállíttatta el, hanem egy részét a helyi szükségleteire fordította.) Érdekes viszont, hogy ebben a szerződésben sem esik még szó az erdőhasználatról, a faizásról91 vagy a nádvágásról, csak az erdőirtás tilalma szerepel benne, valószínűleg azért, mert bár az eredeti foki területen sohasem volt erdő, a Töreki pusztai terület egy részét erdő borította. A fokiak nem sokáig örülhettek annak, hogy megtarthatták árendás státusukat, mert 1768-ban Veszprém vármegyében is elkezdődött Mária Terézia úrbéri rendeletének végrehajtása, s ezzel ismét küzdeniük kellett a jobbágysors ellen. Tóth (1989) szerint a vármegye urbariális bizottságának emberei 1768 decemberében jelentek meg Sió-Fokon és a falu határát kilenc kérdőpont alapján az első osztályba sorolták, s e szerint egy teljes jobbágytelek 22 hold szántó és egy 10 szekér szénát termő rét lett a kb. fél holdnyi házhelytelken kívül. Az urbarialis bizottság táblázatba foglalva összeállította a számításba vett jobbágyok illetőségeit, s az ebből fakadó terheit és kötelezettségeit. A táblázat 92 jobbágynak minősülő családfő nevét tartalmazta, akik 1/4—1/8 nagyságú telkekkel rendelkeztek. A telkek faluhatárbeli területe összesen 812 hold szántó, és 153 szekér szénát termő kaszálható rét volt, vagyis egy családra kb. 9 hold szántó és 1,7 szekér szénát termő rét jutott. A jobbágyonként számításba vett családfőkön kívül 25 házas és 5 háznélküli zsellércsalád lakott a faluban. A házas zselléreknek kb. 37 hold szántót és 10 szekér szénát termő rétet jelöltek, illetve mértek ki. A szántók együttes területe 849 holdat tett ki, ami lényegesen meghaladta az 1753-ban szántóként művelt terület nagyságát. A bizottság úrbéri szolgáltatásként az egész telek után 52 nap igásállattal vagy 104 nap kézzel végzett jobbágy robotot (vagy a részestelek arányának megfelelő teljesítést) szabott ki. A házas zselléreket évi 18 nap, a ház nélkülieket pedig 12 nap kézi robotra kötelezték. Új adóként írták elő a családonkénti 1 forint összegű füstadót és a len- és kenderfonást a már szokásos természetbeni juttatások mellett. A Sió folyó egyik mellékvizének, a Kis-Koppány pataknak a medre 2005 szeptemberében, egy kiadós nagyvíz levonulása után 91 Faizás (lignatio) - az uradalmi erdőkben a tűzifa és az épületfa vágásának jogát jelentette a jobbágyok számára. Kivételt képeztek a faizás alól az ún. „tilalmas” erdők, amelyeket a földbirtokos határral és őrökkel védett.
