Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
III. A Sió-völgy története a 11. század elejétől a 18. század közepéig
A SIÓ MENTI BIRTOKOK ÉS TELEPÜLÉSEK A 11-18. SZÁZADBAN 99 A fokiak az országos rendelkezés előírásait sem fogadták el, és az 1758-as szerződésben foglaltakhoz ragaszkodva újabb tárgyalásba kezdtek a káptalannal, ami végül is sikerrel járt; a káptalan 1770. április 24-én egy újabb tíz évre szóló szerződést kötött velük, ami - bár jelentősen növelte a pénzbeni és természetbeni szolgáltatásokat - még mindig kevesebb terhet jelentett számukra az urbáriumban előírtaknál. Az urbárium bevezetése esetén az úrbéri szolgáltatások pénzbeli értéke 866 forint 40 dénár összeggel lett volna egyenlő, míg a szerződés szerinti teljesítések 536 forint 80 dénárt tettek ki Tóth számításai szerint. A különbség 329 forint és 60 dénár a fokiak javára. A káptalan ilyen mértékű engedékenységének okai valószínűleg a parasztok 1765-1766. évi dunántúli mozgalmai lehettek, mivel azok veszélyesebbek voltak a fokiak törekvéseinél, s ezért nem szerették volna az árendások radikálisabbá válását. A szerződés érvényének lejárta után 1780. május 10-én Sió-Fokon összeült az úriszék, hogy az árendás állapot helyett az országosan érvényes urbárium alá vesse, és úrbéres szolgáltatásokra kötelezze a lakosságot. Tóth szerint az úriszéken a káptalan nevében az uradalmi ügyvéd megvádolta a férfiakat, hogy a lakosok nem arányosan viselik a terheket. Az ügyvéd azt is a szemükre hányta, hogy a szegények állapotukhoz képest többet fizetnek, a falu elöljárói a meghaltak földjeit elveszik, és maguknak tartják meg. Az 1768-as összeírás során nem a valóságnak megfelelően vallották be földjeiket az árendások, és 1780-ban megakadályozták az újbóli felmérést. Érdekes, hogy az úriszéken nagy számban megjelent fokiak meg sem kísérelték az előbbi vádakat cáfolni, hanem az urasághoz intézett kérelmükben rossz helyzetükkel próbálták megindokolni az urbárium bevezetésével szembeni álláspontjukat. Kérvényükben bizonyítékul a következőket sorolták fel: mostani vetéseik kiszáradtak, és nem fognak termést hozni; határuk nagyon kicsiny; legelőt és faizást árendálniuk kell; saját legelőjük az utasok számára sem elegendő; a két megye határán való fekvés igen sok terhet jelent; a lakosok a szomszéd falvakban kénytelenek szántóföldet árendálni, most például alig van kenyerük; a földesuraknak való tartozások az eddigi szerződések szerint is meghaladják az ezer forintot a kilenceddel és a tizeddel együtt. Az ügyvéd a kérvényben foglaltakkal szemben úgy érvelt, hogy másutt sem ígér a vetés többet, és másutt is kenyérszűkében vannak az emberek, s arra is felhívta a figyelmet, hogy a kereskedelmi úthoz való közelség inkább szolgálja a falu javát, mint kárát. A fokiak nem fogadták el Simoga György uradalmi ügyvéd érvelését, s kijelentették, hogy továbbra sem hajlandók az urbárium felvételére, és nem engedik földjeiket felmérni. Ezt követően született az úriszék határozata, mely szerint akár karhatalom igénybevételével, rá kell kényszeríteni a fokiakat az úrbéri szabályozás tudomásul vételére, illetve előírásainak teljesítésére. Ez azonban nem ment köny- nyen. Az egymással szembeni vádaskodások, illetve a fokiak érvei miatt 1781. február 15-én tartották a következő úriszéket, ahol a fokaikat már ügyvéd, a fajszi Ányos Pál képviselte. O azzal próbált érvelni, hogy a legutolsó szerződés kivételével az összes többi örök érvényű volt, ezért sem meghatározott idejű szerződésre, sem pedig urbáriumra nem lehet kényszeríteni a falut. Nehezményezte továbbá, A Sió-csatorna mentén fekvő Mezőkomárom városa fontos szerepet játszott a vidék történetében
