Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
III. A Sió-völgy története a 11. század elejétől a 18. század közepéig
94 III. A SIÓ-VÖLGY TÖRTÉNETE All. SZÁZAD ELEJÉTŐL A 18. SZÁZAD KÖZEPÉIG áthaladóknak, amit tetézett, hogy a vámosok gyakran önhatalmúlag visszaéléseket követtek el. Például már a híd felállításának évében vámot szedtek a foki malomba gabonát, vagy onnan őrleményt szállító parasztoktól, jóllehet azoknak a szabályozás szerint nem kellett volna fizetni. Ennek a visszaélésnek megszüntetésére a vármegyei közgyűlésnek kellett határozatot hoznia. A veszprémi káptalannak adott királyi hídépítési engedély „ két nagy, néhány száz lépés hosszúságú” híd építéséről szólt, ami csak úgy értelmezhető, hogy 1717-ben a Sió-víznek még mindkét kifolyása létezett az előzőekben ismertetett helyeken, s ezért kaptak két híd építésére engedélyt. Arra vonatkozóan nincsenek adatok, hogy a kb. mai Sió-csatoma vonalában, az akkori Sió kifolyásra épített hídon kívül a másik, az ősi foki kifolyásra is hidat építettek volna, de arról sincsenek feljegyzések, hogy a foki árendások malmának mi lett a sorsa azt követően, hogy 1718. Szent Mihály napján lejárt a káptalannal hat évre kötött szerződésük érvényességének ideje. Az bizonyos, hogy azok a parasztok, akik 1717-ben a hídvám miatt a Somogy vármegyei közgyűléshez fordultak panaszukkal, még a régi kifolyáson működő malomhoz igyekeztek gabonájukkal, mivel a Somogy megyével határos Sió kifolyáson lévőt, ha lett volna ilyen, a somogyi partról híd nélkül is elérhették volna. A veszprémi káptalannak 1717-ben a Sión csak Kilitinél volt malma. Azt, hogy ezt saját kezelésében vagy bérlővel működtette - e, nem tudni. Acsády Ignác (1896) „Magyarország népessége a Pragmatica Sanctio korában 1720-21.” c. tanulmányában közölte az ország 1720-ban összeírt malmaik számát, melyek a földesurak saját kezelésében lévő malmokat nem tartalmazták. Táblázatából kitűnik, hogy ebben az évben Fokon nem működött árendás malom, viszont volt egy malom Kilitinél, amely valószínűleg a káptalan által bérbe adott lehetett. (Az 1700-as évek elejétől a Sióra települő vízimalmok kérdését a későbbiekben, a vízhaszonvételekkel kapcsolatban ismertetjük.) Az 1730-as évek közepén a káptalan az 1717-ben kötött szerződésben megállapodott árenda összeget egyoldalúan évi 140 forintra emelte, amit a fokiak csak fenyegető kényszerítések után fizettek meg. Ez a megemelt összegű szolgáltatási megváltás csaknem húsz évig volt érvényben, vagyis addig az ideig, amikorra általában rendeződnek a török megszállás utáni gazdasági és igazgatási viszonyok. Ekkor vélte a káptalan a helyzetet alkalmasnak arra, hogy más földbirtokokhoz igazítsa a saját birtokainak úrbéri kötelezettségeit ott, ahol - mint pl. Fokon - ettől korábban eltekintett. 1755. január 2-án a káptalan úriszéke ülést tartott Veszprémben. Itt a káptalan ügyésze azzal érvelt az urbárium kiadásának és bevezetésének indokoltsága mellett, hogy a „török iga lerázása után” a jobbágyok előbbre jutása és javaik gyarapodása érdekében térítés nélkül, vagy olyan csekély pénzért engedte át a lakosokra javadalmait, hogy ezek az összegek említésre sem érdemesek. Most viszont már elérkezett az ideje annak, hogy az árendások is kivegyék részüket a jobbágyi közterhek viseléséből. Az ügyész szerint „Elmúltak már azok az idők, amikor az ország különféle viszontagságai és bajai között a falvak elpusztulván, erdőségeket volt kénytelen kiirtani a jobbágy, hogy szántóföldje, kaszálója legyen. S vigyázni kell arra, hogy a királyi és földesúri haszonvételek bitorlása folytán nagyon is jó sorba jutott jobbágyok se merüljenek el a vigalmakban...” Az úriszéken előterjesztett, fokiakra vonatkozó urbáriumtervezet - ami egyébként csaknem megegyezett a Sió menti többi földesúri birtok urbáriumában foglaltakkal - a következőket tartalmazta: 1 A jobbágyok függetlenül attól, hogy egész vagy résztelkesek, és a zsellérek egyaránt 1 forint adót fizetnek házaik után. 2 Ki kell mérni a jobbágy telkek után járó földeket oly módon, hogy az egész telekhez egy 60 köböl szántóföld és egy 8 szekér szénát termő rét (kaszáló) tartozzék. A résztelkek után természetesen arányosan kevesebb föld és rét jár. 3 Az egész telekhelyes gazda évi 52, a fél telekhelyes pedig 26 nap igás robotot köteles teljesíteni (szolgáltatni), oly módon azonban, hogy a nagyobb mezei munkák, a szőlőkapálás, az aratás a szénakaszálás idején heti két nap a kötelező robot.
