Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
X. A Balaton vízszintjének szabályozása 1947–2003 között
402 X. A BALATON VÍZSZINTJÉNEK SZABÁLYOZÁSA 1947-2003 KÖZÖTT november-április május-október egész évi minimum 0,14 0,03 0,08 átlag 0,23 0,10 0,15 maximum 0,42 0,19 0,19 (A lefolyási tényező legalacsonyabb éves értéke - 0,06 - 2002-ben volt, vagyis az évi csapadéknak csupán 6%-a.) A lefolyási tényező adatai természetesen az ismert és elfogadott lefolyás- és csapadékadatok esetén érvényesek. A lefolyás, vagy más szóval a hozzáfolyás (H) mint vízháztartási tényező számításával kapcsolatban a már említett VITUKI szintézis-jelentésben (1991) a következő megállapítás szerepel: „A hozzáfolyás számításában korábban a Zala és nyolc kisvízfolyás vízhozam idősorát használták fel ...a vízgyűjtőnek csak mintegy kétharmad részét fedte le a folyamatos vízhozamméréssel ellenőrzött terület, jelentős volt az analógia szerepe. A vízrajzi mérőhálózat fejlesztése eredményeképpen további kisvízfolyásokon létesültek folyamatos mérési lehetőségeket biztosító vízhozammérő szelvények, így a vízhozamméréssel ellenőrzött terület a nyolcvanas évek közepére elérte a 80%-os részarányt. 1986-ban - kihasználva a szélesebb alapadatbázist - elvileg nem új, de a korábbihoz képest módszertanilag finomabb eljárás került bevezetésre. Ennek lényege az, hogy a vízgyűjtő terület - felhasználva az újonnan létesített vízhozammérő szelvények adatait - 9 részvízgyűjtőre osztották, és a hozzáfolyás értékét részben a vízhozammérési adatokból, részben - továbbra is, de csökkent részarányú - területi analógiával számították. A hozzáfolyás bizonytalanságai az analógiák használatán kívül a vízhozammérések hiányosságaiban is keresendőik. A hozzáfolyás becslése több bizonytalansággal terhelt, mint a csapadéké, ezért a záróhiba egyik forrása. A mérleg záróhibájaként a vízállás észlelés pontossága (±10 mm) fogadható el, ezért a hozzáfolyás korrekciója is legfeljebb ugyanennyi lehet." A Balaton vízkészletéhez való hozzáfolyás, illetve a vízgyűjtőről való lefolyás problémájának jobb megvilágításához megemlítjük, hogy a vízgyűjtőről - az utóbbi két és fél évszázados ismereteink szerint — 51 vízfolyás torkollik a Balatonba, amelyek közül csak 20 vízszállítása folyamatos. A tavat tápláló vízfolyások torkolati szakaszán Cholnoky Jenő 1894 augusztusa és 1900 májusa között végzett hozamméréseit követő fél évszázadon keresztül csak alkalmanként történtek észlelések. Az 1950-es évektől kezdve Baranyi (1980) szerint mintegy 40 vízfolyáson teljesítettek évente 5-6 alkalommal hozammérést, majd 1969-től havonta, illetve vízmércével felszerelt nyolc kisvízfolyáson hetente. Az 1990-es évek elejétől 38 vízfolyáson történik hozammérés, közülük 16-on olyan sűrűséggel, hogy azok adataiból havi, illetve évi átlagot lehet számítani. A vízfolyások közül a legtöbb vizet szállító Zalán 1974- ben a fenékpusztai vasúti híd fölött mintegy 350 méterre olyan mérőberendezést építettek, amely 1975. július 1-től folyamatosan jegyzi a Zala vízhozamát, így a napi mérések adataiból pontosan meghatározhatók a havi és az évi átlagok. A Balaton legfőbb táplálója a Zala folyó
