Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
X. A Balaton vízszintjének szabályozása 1947–2003 között
X. A BALATON VÍZSZINTJÉNEK SZABÁLYOZÁSA 1947-2003 KÖZÖTT 403 Az utóbbi 25 év nyilvántartott adataiból kitűnik, hogy 1977-2002 között a legmagasabb havi átlagos vízhozamot a Zalán 1994 januárjában mérték (28,07 m3/s-ot), a legalacsonyabb pedig 2001 augusztusában volt 0,59 m3/s-mal! Ez utóbbihoz hasonló alacsony fenékpusztai vízhozamról nincs archivált adat, de feltételezhető az 1866. és 1867. évi balatoni vízállásadatok alapján, hogy akkor ehhez hasonló alacsony hozam előfordulhatott. A Zala évi vízszállításának átlagára vonatkozóan az 1976 és 1995 közötti húsz év átlaga 7,45 m3/s, ami érdekes módon megegyezik a 1981-2002 évek átlagával, igen közel van Jolánkai Géza és Somlyódy László (1981) által közölt tíz évi átlaghoz, és megegyezik Joó Ottó és Lotz Gyula (1980) által kimutatott öt évi átlaggal. A Zala vízszállításának évi átlaga ügy tűnik, hogy évszázados időtartamot tekintve 7,5 m3/s, attól függetlenül, hogy ettől rövidebb-hosszabb ideig igen jelentős eltérések is előfordulhatnak. Példa erre a 2000-2004 közötti öt év, amikor a Zala évi középvízhozama 2000-ben 4,86 m3/s volt, ami 153 millió m3-t jelentett, majd sorban „m-Vs”, ill. millió „m3” értékben 3,55 - 2,67 - 2,71 - 5,36 m3/s, ill. Ill, — 84, - 85, - 169 millió m3 volt. A BVK nyilvántartása szerint ezeknek az alacsony évi átlagoknak ellenére a Zalán Fenékpusztánál lefolyó vízmennyiségek 1981-2004 közötti 25 esztendő évi átlaga 251 millió m3, ami 7,9 m3/s-nak felel meg. A Zala vízhozama 1994-ben a hozzáfolyásból 70,6%-ot tett ki, míg 2002-ben 55,1%-ot, vagyis a tóba befolyó víznek több mint a felét a Zala szállította attól függetlenül, hogy ez év augusztusában volt a legkisebb, 35,7%- os hozzáfolyási részaránya. A Zala 2002. évi 55,1%-os hozzáfolyási részaránya igazolta Krieger Sámuelnek azt a 230 évvel korábbi megállapítását, hogy a vízfolyásokon keresztül a tóba jutó víznek mintegy a fele a Zala által kerül a Balatonba. A vízháztartás hozzáfolyási tényezőjének a Zalán kívül fontos része a Nyugati-övcsatorna víz- szállítása is, amelynek vízhozama sokévi átlagban 1,4-1,5 m3/s közötti, s a Zala után a legtöbb vizet szállítja a tóba. A két vízfolyás részesedése 1994-ben az összes hozzáfolyásból 78,5%, 2002-ben 64,7% volt, ami azt jelenti, hogy a két vízfolyás hozama a hozzáfolyás tekintetében meghatározó jelentőségű. A többi vízfolyás közül nyolcnak a vízszállítása haladta meg a 0,1 m3/s-ot 1994-ben, amelyek együttesen 16,9 %-át tették ki az összes vízhozamnak, s így a tóba befolyó víz 95,4%-a tíz vízfolyáson keresztül jutott a Balatonba. Ez az arány a 2002. aszályos évben 89,3%-ra változott úgy, hogy a nyolc vízfolyás részesedése ezen belül 24,6%-ra emelkedett. Az ismertetett hozzáfolyási adatok alapján valószínűsíthető, hogy az 1965. évi maximumnál nagyobb hozzáfolyással a következő évtizedekben nem kell számolni, viszont a 2002. évi minimumnál kisebb hozzáfolyás is bekövetkezhet, ha az aszályos időjárás a vízgyűjtőn egy évtizednél hosszabb ideig tartana. A Balaton vízháztartásának harmadik meghatározó természeti tényezője a tó párolgása (P), aminek mennyiségi meghatározása mindmáig komoly nehézséget jelent. A párolgás mértékének megállapításával kapcsolatban előzőekben többször foglalkoztunk azzal, hogy a párolgást nem lehet közvetlenül mérni a tó tükre fölött, s hivatkoztunk arra, hogy egészen a múlt század közepéig túlbecsülték a párolgás mértékét. A vízfelszín párolgásának kérdésével a múlt században többen foglalkoztak. Az erre vonatkozó vizsgálatokat és számításokat Antal Emánuel (1974) tekintette át, foglalta össze „A tó párolgása és vízháztartása" c. dolgozatában, és ismertette az általa kidolgozott új empirikus képlettel számított párolgási adatokat, majd a következőket állapította meg: „Az öt különböző', de kielégítő pontosságúnak tekinthető eljárással kapott értékek (vízháztartási módszerrel 870; hőháztartási módszerrel 826, illetve 804; Meyer empirikus képletével 898; Antal empirikus képletével 862 mm) alapján megállapítható, hogy a Balaton sokévi átlagos párolgása - a korábbi elképzelésekkel szemben - 850-900 mm-re becsülhető. Egyes esztendőikben ez az érték lényegesen nagyobb, vagy kisebb lehet... ” Antal tapasztalati képletének alkalmazását követően a vízmérlegek készítésénél továbbra is nagy záróhibák jelentkeztek, és ezek felosztása változatlanul gondot jelentett. Ennek megszüntetése érdekében módosították a párolgás számításánál használt összefüggést. Az új képletről Baranyi és Csuka (1982) alábbiakat közölte:
