Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
X. A Balaton vízszintjének szabályozása 1947–2003 között
X. A BALATON VÍZSZINTJÉNEK SZABÁLYOZÁSA 1947-2003 KÖZÖTT 401 lió 874 ezer, illetve 355 millió 806 ezer köbméternyi víztömeget jelentett, ami a tómederben +85 cm-es vízálláskor lévő víznek mintegy 20%-át tette ki. Ez a csapadékmennyiség a hozzáfolyás 69%-át jelentette, illetve csaknem megegyezett a Sión leeresztett víztömeggel (363 millió 528 ezer nv-rel). A tóra hulló csapadék havi átlagai alapján megállapítható, hogy ez a tényező a vízszintszabályozás, pontosabban a zsilipkezelés szempontjából elhanyagolható, mivel a december-március közötti hónapok csapadékátlaga alacsony, a május-augusztus közötti hónapok magasabb átlagát pedig a növekvő párolgás ellensúlyozza. A hozzáfolyás (H), mint vízháztartási tényező a tóra hulló csapadéknál is ellentmondásosabb, egyrészt a vízgyűjtő csapadékviszonyai miatt, másrészt azért, mert a vízgyűjtőről lefolyó vizek különböző módon jutnak be a tóba. Az alapprobléma e tekintetben is az, hogy a vízgyűjtő területét nem hálózzák be kellően a csapadékmérő állomások. A 20. század első évtizedeitől kezdve a meteorológiai észlelő állomások létesítése, illetve a hálózat kialakítása a gazdasági és a kormányzati igényeknek megfelelően történt. Legtöbbször nem a természetföldrajzi szempontból leginkább indokolt helyre telepítették a csapadékmérő állomásokat, s ezért azok nem „fedték le” a vízgyűjtőt úgy, hogy az észlelési adatok az egész területet átlagosan jellemezzék. 1970-ig a Balaton vízgyűjtő területéről összesen 126 csapadékmérő állomás adatai ismertek. Ezeknek mintegy a fele csak néhány évig vagy évtizedig működött, s ezért az általuk mért adatok a hosszú távú átlagok számításánál nem vehetők figyelembe. Egyidejűleg működő legtöbb meteorológiai állomás az 1960-as években volt a Balaton vízgyűjtőjén; összesen 73, beleértve a 3 obszervatóriumot és a 8 klímaállomást is. Egy-egy mérőhelyre átlagban 79 km2 jutott, s ez azt mutatja, hogy abban az időben sem állt rendelkezésre elég mérési adat ahhoz, hogy a vízgyűjtő csapadékeloszlását és teljes mennyiségét a valóságnak megfelelően lehessen meghatározni. Ez a helyzet a következő évtizedekben romlott, a mérőhelyek száma csökkent. A vízgyűjtő 1921—1970 évekre vonatkozó területi (5775 km2) átlagát Baranyi (1975a) 25 állomás adatai alapján - az 1921-1950 közötti évekre poligon mód- szenei, az 1951-1970. évekre pedig számtani közép használatával - számítva 731 mm-nek állapította meg. Varga György (2003) szerint a vízgyűjtőre hulló csapadék sokéves (1921-2002) területi átlaga 686 mm/év. A legcsapadékosabb év 1921 óta, Baranyi (1975a) adatai szerint az 1937. év volt 1032 mm-rel, a legkevésbé csapadékos év pedig Varga (2003) szerint a 2000. év 469 mm-rel. (Az 1937. évi maximumot erősíti az, hogy 1937 augusztusában egy nap alatt Zalaegerszegen 110 mm, Bakon 102 mm, Zalaváron pedig 100 mm eső esett.) A vízgyűjtő területen nemcsak a csapadékmérő állomások száma kevés a kívánatoshoz képest, hanem területi eloszlásuk sem megfelelő, ezért a vízgyűjtő csapadékátlagai kb. ugyanolyan mértékű hibával terheltek, mint a Balatoné. Ez természetesen érvényesül a hozzáfolyási adatok átlagában is, mivel a vízgyűjtőről a Balatonba lefolyó víztömeg nagyságát a vízgyűjtőre hullott csapadék mennyisége határozza meg. Varga (2003) ennek lényegét a következőkben foglalta össze: „A vízgyűjtőre hulló csapadéknak átlagosan 15 százaléka folyik le évente, a többi elpárolog, illetve beszivárog. A lefolyás éven belüli jellegzetes képet mutat. A téli fél év - amely a tó vízháztartásában az áradási (vízkészlet-növekedési) időszak - lefolyási tényezője átlagosan több mint kétszerese a nyári félévinek. Ebben az időszakban a legnagyobb mértékű lefolyások hideg, hótakaróban gazdag telek végére jellemzőek, amikor a kialakult talajfagy még nem engedett fel, a felmelegedés hatására a felszínen az olvadás gyorsan végbemegy, és az olvadékvizek a még alig lehetséges beszivárgás, és a még csekély párolgás miatt a vízgyűjtőről lefolynak." Az idézetben szereplő „lefolyási tényező” fogalmat a hidrológusok a vízgyűjtő területekről történő lefolyás tér- és időbeli jellemzésére alkalmazzák, ami a lefolyás és a csapadék hányadosát jelenti. Varga (2003) szerint az 1921-2000 közötti időszak adatai alapján a következőképpen alakult a lefolyási tényező a Balaton vízgyűjtőjén:
