Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
VIII. A Sió-zsilip karbantartási és a Sió-csatorna bővítési, partbiztosítási munkálatai 1895 és 1934 között
A BALATON VÍZSZINTJÉNEK SZABÁLYOZÁSA A MÁSODIK SIÓFOKI ZSILIPPEL 355 hogy a mai állapotok tarthatatlanok és hogy azokon sürgősen segíteni kell, még pedig elsősorban olyanképpen, hogy a Sió-csatorna olyan mélyre kotortassék ki, még pedig mentői előbb, hogy ép úgy szolgálatot tehessen a balatoni érdekeltségnek, mint a Sió-érdekeltségnek. Erre nézve megnyugtathatom a t. képviselőházat és a t. interpelláló képviselő urat, hogy amennyiben a háborús idők megengedik, a lehető legnagyobb igyekezettel azon lesz a vízépítési igazgatóság, hogy a Sió-csatorna munkálatait a lehető legrövidebb időn belül befejezhesse... Maguk a kortársi munkálatok a víz leeresztését nem akadályozzák... semmiféle összefüggésben nincsenek azzal, hogy a Balatonból több vizet nem lehet le- bocsátani, de a sióvidéki gazdasági érdekeltségnek az érdeke tiltja azt, hogy nagyobb mennyiségek eresztessenek le a nyári időszak alatt. Kilátásba helyezhetem,... hogy tanulmány tárgyává fogom tétetni azt, hogy úszó kotrókkal nem lehetne-e a bajokon segíteni. Én úgy vagyok azonban informálva, hogy ez lassítaná a munkálatokat, úgy hogy inkább oda kellene törekedni, hogy a mostani két kotró helyett négyet kellene alkalmazni... Ami a szivattyútelep kérdését illeti ...foglalkozni fogok a kérdéssel, azonban hangsúlyozom..., hogy a belvizek levezetése társulati és nem állami feladat...” A miniszteri választ Iklódy-Szabó „köszönettel vette tudomásul”, vagyis elfogadta, csakúgy mint a képviselőház. A Balatoni Szövetség az interpellációra adott miniszteri válasz ismerete után is ragaszkodott a magas vízállás ügyében általa korábban kezdeményezett értekezlet megtartásához, ahol a problémáikról részletesen kívántak tárgyalni a minisztérium képviselőivel. A szövetségnek egy ilyen értekezlet megtartására irányuló törekvése teljesen indokolt volt, mivel a tó vízállása az interpelláció idején - 1915 december közepén - a Cholnoky által közölt adatok szerint +130 cm körül volt, és ezt a magas vizet 1916 február végéig csak +112 cm-ig tudták csökkenteni. Ezt követően a vízszint 1916 május közepéig még a decemberinél is magasabbra, +156 cm-re emelkedett. Az ekkori balatoni árvízi helyzetről írta Cholnoky (1918) a következőket: ,,A legutóbbi árvíz alkalmával körüljártam a tavat (1915 deczember havában), hogy megnézzem miféle kiöntései vannak s milyen veszedelmeket zúdított ez az árvíz a tóparti villákra és kertekre... a déli parton sokkal nagyobb volt a baj, mint az északin... a víz behatolt a parti villák kertjeibe, a hullámverés ledöntötte a parti kerítéseket, elhordta a kerteket, azon lassankint beleszakadoztak a megáradt tóba s némely villának a szobáiba is behatolt a víz, másiknak a lépcsőjénél törött meg a haragos hullámverés. A vízzel körülvett villák, pl. Bogláron, Berényben, különösen Világoson szigetszerűen álltak, Jakkal körülvéve... A keszthelyi alsó-sétateret egészen elöntötte a víz, a parti két nagy épület megközelíthetetlenné vált száraz lábbal.” Ha ilyen volt a helyzet 1915 decemberében, el lehet képzelni, milyen lehetett az árvízi kép 1916 június végén, július elején a +156 cm-es vízállásnál, különösen akkor, ha a szél hatására a vízlengés ezt a vízszintet a déli parton időnként még további 20-30 cm-rel megemelte. A balatoni árvíz fokozódása miatti egyre nagyobb vízeresztések a Sió alsó, Tolna megyei szakaszán tartós kiöntéseket okoztak, ami miatt a károsult földbirtokosok kártérítési pert indítottak 1917-ben a kincstár ellen. Karafiáth Jenő380 kincstári ügyészként foglalkozott az üggyel, aki 25 évvel később, a Balatoni Kurír 1942. évi június 1 1-i számában a következőképpen emlékezett meg az eseményről: 380 Karafiáth Jenő 1883-ban született Budapesten. Egyetemi jogi diplomájának megszerzése után közigazgatási pályán helyezkedett el. Az 1910- es évek második felében - mint ügyész - a kincstári igazgatóság jogügyi tisztviselője volt. A világháború után nemzetgyűlési képviselő, képviselői háznagy lett. Előtte 1919 szeptemberétől 1920 májusáig belügyminisztériumi, ill. miniszterelnökségi államtitkár volt. 1931 decemberétől 1932 októberéig a vallás-és közoktatásügyi miniszteri tisztet töltötte be. Később Budapest főpolgármestere. A balatoni ügyek iránt minden beosztásában élénk érdeklődést tanúsított. Nyugállományba vonulása után többször jelentek meg írásai a balatoni problémákkal kapcsolatban. 1942. május 31-én a Nemzeti Újságban jelent meg „Balaton sorsdöntő problémái", majd 1942. szept. 10-én a Balatoni Kurírban a „Balatoni feladatok", szeptember 17-én a „Lehet-e a Mura vizét bevezetni a Balatonba?" című írása, az idézett nyilatkozatán kívül.
