Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
VII. A Sió csatornázása, a siófoki zsilip és a hajókikötő létrehozása
308 VII. A SIÓ CSATORNÁZÁSA, A SIÓFOKI ZSILIP ÉS A HAJÓKIKÖTŐ LÉTREHOZÁSA lyi biztosa ’’-ként báró Fiáth Ferencet, Veszprém vármegye főispánját nevezte ki 1866. július hó 24-én kelt 58.260 számú rendeletével. Ebben azt is előírta, hogy a Balaton vízszintjét a szabályozási tervben megállapított 315,15 lábnál (104,09 m A.f.), vagy a siófoki mérce »0« pontjánál alább nem szállítható le. Ennek betartására az érdekelteket a Helytartótanács ugyanebben a rendeletben kötelezte, s végrehajtásának ellenőrzését az illetékes területi közhatóságokra bízta. Bertók (1935) szerint báró Fiáth Ferenc a panaszok megvizsgálására Kiszely (1879) szerint a rendelkezés végrehajtására 1866. szeptember 3-ra, és a következő napokra királyi biztossági gyűlést hívott egybe és addig is, amíg a siófoki Sió-zsilip kezelési szabályzatát össze nem állítják, gazdasági, fürdőügyi és hajózási érdekekre hivatkozva a zsilipet teljesen lezáratta. (Mivel 1865 júniusában Magyarországon megszüntették a provizóriumot, visszaállították a Helytartótanácsot és a vármegyei közigazgatást, ezt külön felsőbb jóváhagyás nélkül megtehette. A füredi gyűlésen ismét előtérbe kerültek az egymással ellentétes érdekek. A Sióberki, a Kapos- és Nádor-csatorna Társulatok azt követelték, hogy a Sió-csatorna begazosodásának megakadályozására és gazdasági célokra (pl. az állatok itatása érdekében) állandóan engedjenek vizet. Ezt a követelést végül is jogosnak tartották, és olyan határozat született, hogy a Sió-csatorna táplálására folyamatosan legalább annyi vizet engedjenek, amennyi a mederben 2 lábnyi (0,63 m) magas vízálláshoz szükséges. Arra vonatkozóan, hogy hogyan biztosítsák az előírt legalacsonyabb balatoni vízállást és a Sió-csatornában a minimálisnak elfogadott vízmélységet, szakértők véleménye alapján olyan javaslatot terjesztettek elő, hogy a csatorna táplálására és a tó párolgás miatti apadásának kiegyenlítésére már elhatározott vízszinttartáson felül további 12 hüvelyk (0,316 m) magasságú víztartalékot kell gyűjteni novembertől május 1-ig. Ez esetben a tó vízállása mai érték szerint 104,6 m A.f. szintű lett volna, a Somogyi Balaton leszállító Társulat azonban ezt módosítani kívánta úgy, hogy a „víztartalékot” eddig a szintig csak április 2-ig gyűjtsék, ezt követően pedig ezt a vízállást fél lábbal (0,158 m-rel), vagyis 104,44 m A.f.-re apasszák le. Ezen kívül a Déli Vaspálya Társasággal együtt tiltakoztak a másik három társulat által elfogadott helytartótanácsi rendelkezés ellen, és kijelentették, hogy a helytartótanácsi rendelkezéssel megállapított legkisebb vízszintet ők a tó normális közép vízállásának kívánják tekinteni, s ragaszkodnak ahhoz, hogy ennél alacsonyabbra való leszállítást ne korlátozzák. Szeptember 3-án, és a következő napokban a királyi biztosnak nem sikerült az érdekelteket egyezségre bírni a Balaton vízszint-szabályozása és a siófoki zsilip kezelése ügyében. Erről tizenhárom évvel később Kiszely (1879) a következőket írta: „Az ellentétes érdekek ily merev szemben állásával, miután az érdekelt társulatok között megállapodás létre nem jött, s miután ennélfogva oly bizonytalan önkényes állapot állott be, mely sok jogosult érdeket sértve, - a szabályozás czéljának meghiúsítása s az alapszerződés megsemmisítése nélkül fenntartható nem volt, - továbbá a megtörtént szabályozás s az ezt követett önkényes kezelés által annak egyik leglényegesebb feltétele, a Balaton leszállít hatáisának határa meg nem tartott s a Sió hajózhatása az e czélra szükséges viz hiányában nem sikerült;...” A legkisebb megengedhető vízállás kérdésében a csatorna menti társulatok és a somogyi társulat és a vasúttársaság közötti merev szembenállásban közrejátszhatott az is, hogy az utóbbi szakemberei a forró száraz időjárás csapadékosra fordulására, vagy legalább is megint egy olyan havas télre számítottak, mint amilyen az 1865. év tele volt. Ebben nagyot tévedtek, mert a tanácskozás idején volt -21 cm-es (103,88 m A.f.) vízállás november 30- ra —42 cm-re (103,67 m A.f.) csökkent és a következő év április 2-ig csak —1 cm-re (104,08 m A.f.) emelkedett. A vízállás-szabályozás kérdésében a megegyezést az is befolyásolta, hogy 1866 őszén folytak a kiegyezést előkészítő tárgyalások, s ezért a szembenálló felek nem tudták, hogy a várható politikai változások után milyen főhatósági döntésekre számíthatnak. A várakozás nem tartott sokáig; 1867. február 17-én az uralkodó gróf Andrássy Gyulát kinevezte a felelős magyar kormány miniszterelnökévé, majd három nappal később megtörtént a miniszterek kinevezése is. A Balaton- és a Sió-szabályozás ügye a m. kir. Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium hatáskörébe került. Ennek élére gróf Mikó Imre minisztert állították, aki 1867. augusztus 26-án kelt, 96/857. sz. rendeletével intézkedett a tó vízállásé