Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
I. A Sió-völgy földrajzi, vízrajzi és hidrológiai jellemzése
14 I. A SIÓ VÖLGY FÖLDRAJZI, VÍZRAJZI ÉS HIDROLÓGIAI JELLEMZÉSE Az összefüggő víztükrű Balaton az előbbiek alapján tehát igen fiatal geológiai és hidrológiai képződmény, mivel azzal egy időben jöhetett létre, amikor Ménész fáraó egyesítette Felső- és Alsó-Egyiptonrot, s megalapította Memphisz városát; vagy az Alpok déli lábainál élő emberek a rézkorba való átmenet időszakának újdonságaival ismerkedtek. De még akkor is fiatal képződményről beszélhetünk, ha CsERNYnek azt a megállapítását vesszük alapul, hogy a Keleti- (a Siófoki-) medence a felső-pleisztocén végén, a Kr.e. 10000-9500 körüli időben töltődhetett fel vízzel teljesen, tehát mintegy 5000 évvel korábban, mint ahogyan a tó egységes felülete létrejöhetett. Ebből arra lehet következtetni, hogy a Sió völgybe sem juthatott víz a tó felől ezt megelőzően, sőt eddig az ideig az említett kavicsos-dombi vízválasztótól a Balaton mai keleti medencéjének irányába áramolhattak a felszíni vizek, amint ezt Cholnoky már 1918-ban kifejtette. A vízválasztót a holocén elején bonthatta meg a Kabóka-patak, a torkolata felől Mezőkomárom-Ozora irányába. Ez a folyamat hosszú ideig tarthatott, mivel a lefolyó víz esése kevés volt ahhoz, hogy a völgy talpát képező pannóniai agyagba mélyebb medret vájjon magának. Tulajdonképpen a pannóniai tenger agyag üledéke - amire folyóvízi homok, helyenként kavicsmeder, majd változó vastagságú lösztakaró települt - volt az, ami a Cholnoky által leírt tényezőkön kívül meghatározta a Sió-völgy jellegét a pleisztocénben, amikor a Balaton a mai formájában még nem létezett. Ez a pannóniai agyagréteg a Balaton vonalától délre fekvő területen, egészen a Duna-völgy nyugati széléig a felszín alatt különböző mélységekben található. Lóczy Lajos 1913-ban megjelent nagy művében közzétette a Déli Vasút Siófok és Zamárdi között lévő 123. sz. őrházánál (a Balaton partjához közel) fúrt 75,26 m mély kútfúrási szelvényét, amelyben a felső 18,58 m vastag pannon kék agyag a felszín alatt 6,44 méter mélységben kezdődött, alig másfél méterrel alacsonyabban, mint a tó akkori közepes vízszintje. Marosi Sándor és Szilárd Jenő pedig 1981-ben azt közölték, hogy kutatófúrásaik a „kialakult alluviális felszínrészeken, vékony holocén üledéktakaró alatt már pannóniai üledékeket harántolták (a szántódi turzás-háromszögben 2 m holocén tavi üledék alatt 70 m kék agyag)”. A második Sió-zsilip alapozásakor (1891) a Balaton partvonalától kereken 1 km távolságban megfigyelték, hogy a felszíntől számítva 6,5 m mélységben kezdődik a kék agyagréteg, aminek a vastagságát azonban akkor nem tárták fel. Ha a pannóniai kék agyagrétegek felső vonalának tengerszint feletti magasságát tekintjük, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy az a vasúti őrház kútjánál és a második Sió-zsilipnél egyaránt 98,50 m AT, a szántódi háromszögben pedig 101,70 mA.f. szinten volt. A Sió-csatorna ásásának során sem 1862—1863- ban, sem a későbbiekben nem jegyeztek fel erre vonatkozólag adatokat. így csak Cholnoky előbbiekben említett megállapítására hivatkozhatunk, miszerint a Kabóka-patak fölötti völgy-szakaszon a csatorna ásásakor a vékony tavi üledék alatt közvetlenül pannóniai agyagot találtak, s amire D. M. Meissner is utalt közvetve az 1867-ben megjelent dolgozatában. Ezek az agyagrétegek valószínűleg a domborzat lejtésének megfelelően alacsonyabb szinten helyezkedhettek el az előbbieknél, de nemigen takarhatta ezeket 2,5-3,5 méternél vastagabb fedőréteg. A Mezőkomárom-Ozora-Simontornya közötti völgy-szakaszon viszont mélyebb szintekben, lényegesen vastagabb fedőréteggel helyezkedhetett el a pannóniai agyag, legalábbis erre utalnak az ásás során a laza talajszerkezet miatt felmerült építkezési nehézségek. Végül megemlítjük, hogy a Sió-torkolati műtárgy alapozása során a feltáró fúrásokban a felszín alatt 40 méterrel, 52 m A.f. körül harántolták a pannóniai agyagréteget, s ez még akkor is sokkal mélyebb elhelyezkedésnek számít, ha hozzáadjuk az első siófoki zsilip és a torkolati műtárgy közötti 18,5 m-es szintkülönbséget és a 3,5 m fedőréteg vastagságot. Nagyon valószínű, hogy a pannóniai agyag mélységi elhelyezkedése és a fedőrétege a pleisztocénben lényegesen eltért az utóbbi két évszázadban megismerttől, a kéregmozgások, a homok és lösz lerakódások vagy elhordódások miatt. A völgynek nemcsak a Kavicsos-hegynél, hanem Jutnál és Ozoránál is lehetett keresztben elzáró halomgerince, amelyek „felszabdalták” a völgyet. Ezekben az egymástól elválasztott részekben a klímától és az időjárástól függően sekély tavacskák jöhettek létre. Ugyanúgy, mint a pre-balatoni medencékben, azzal az eltéréssel, hogy kisebb terjedelműek lévén gyorsabban eutrofizálódtak, és még az is előfordulhatott, hogy teljesen kiszáradtak.
