Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
III. A Sió-völgy története a 11. század elejétől a 18. század közepéig
112 III. A SIÓ-VÖLGY TÖRTÉNETE All. SZÁZAD ELEJÉTŐL A 18. SZÁZAD KÖZEPÉIG tartozó sziget a fenti oklevelekben mindig Fejér vármegyéhez van sorolva, Menyőd pedig Tolnához..■ Mocsarak közt, fallal és vízárokkal körülvéve, egy kis dombon állott a vár, mellette keletre terült el a Sziget, melyet később a törökök palánkokkal kerítettek be; délre a vízen túl, a hegy alatt feküdt Menyőd 1401-ben... egy 1505-i oklevélben csak »Simontomya város Tolnában, Simontornya város Fejér vármegyében« szerepel. Ugyanígy említi János király 1538-i oklevele is. A török hódoltság alatt a mai belváros volt a vár és a sziget... a várból a két külvárossal csak hidakon lehetett közlekedni, mert nyugaton két ágban, délen és keleten egy ágban víz vette körül, északon pedig nádas. Fejér vármegye felé, a mai országút helyén volt egy hosszú fahíd, melyről meg van említve, hogy 1686-ban ezen a 200 lépésnyi hosszú hídon vonult be Bádeni Lajos felmentő serege.” (Kiss Simontomya krónikáját az 1930-as évek közepén írta, így a viszonyító topográfiai leírások erre az időre vonatkoznak.) A 16-17. században a Hosszútóthy-család volt Simontornya legnagyobb birtokosa. Amikor a család utolsó férfitagja 1649-ben meghalt, Esterházy Dánielre hagyta örökségként Simontornyát és a hozzátartozó birtokait, jóllehet ebben az időben a simontornyai vár még török végvár volt s mintegy 80 falu tartozott hozzá. Az Esterházyak ténylegesen 1688 után tudták a birtokjogot gyakorolni, de csak a kuruc szabadságharc végéig, mert I. Lipót király az osztrák Styrum-Limburg-családnak adományozta Simontornyát, illetve annak várát és a birtokok nagy részét. A 18. században részben a környéken szokásos úrbéri jobbágygazdálkodás, részben már majorsági gazdálkodás folyt. A Styrum-Limburg-családtól a tulajdonjogot 1821-ben a báró Sina-család vásárolta meg, és a termékeny földeken - a mezőváros határában fekvő 42 egész úrbéri telken kívül - majorsági gazdálkodást folytattak. Simontornya az 1770-es évek közepén, mint a Sió-völgy alsó vége még szerepelt a Sió-szabályozás tervében, de a 19. századi elképzelésekben már nem, mert azok csak az Ozoráig terjedő szakaszra vonatkoztak. A Sió bal partja menti birtokok és a települések 11-18. századi története sok tekintetben hasonló volt a jobb part mentiekhez, de néhány dologban eltért tőlük, amint arra az előzőekben utaltunk. A Fokfolyó ősi kifolyásától keletre a bal parton Losta, illetve a későbbi Fok faluval csaknem átellenben feküdt eredetileg a Szt. LÁszLÓ-féle 1092. (1390.) évi dátumozású hamis oklevélben megnevezett Zabadi, azaz a későbbiekben Kokzabady, Fok-Szabadi, Balatonszabadi nevű település. Az északi Sió-völgyi területek all. században királyi, királynéi birtokot képeztek, melyeknek egyes részeit elsősorban egyházaknak adományoztak. Nem ismert, hogy Szabadit határával együtt mikor adták a székesfehérvári egyháznak, de Magyar Kálmán (1989) szerint még Szt. IsTVÁNtól kapta meg a fejérvári bazilika papsága. 1334-1335-ben a falu egyházának Péter nevű papja 70-70 kisdénárt fizetett a pápai tized fejében, 1488-ban a fejérvári káptalan tulajdona, amikor jobbágyainak rovásadója mindössze három forint volt. Ebből arra lehet következtetni, hogy a falu lakói kiváltságokat élveztek. Szabadi népessége a 16. század kezdetéig jelentősen gyarapodott, jó fekvése a régi kereskedelmi út közelében vonzotta a letelepülésre a szabad helyváltoztatással rendelkezőket. A mohácsi csatavesztést követően a Szapolyai János-párti tihanyi apát rövid időre elfoglalta, de Csórom András, 1534 novemberében visszaadta a fejérvári káptalannak. Ebben az időben Szabadi még Somogy vármegyéhez tartozott, s az 1536. évi somogyi adólajstrom szerint faluban 17 adózó, 16 szegény és 3 leégett porta volt. Ebben az időben azonban itt már a veszprémi káptalannak is lehetettek birtokrészei, mellyel kapcsolatos iratok Lukovics Pál (1930) szerint 1449-től kezdve vannak a káptalani levéltárban. A török csapatok 1543—1544 után jelentek meg ezen a környéken, de a falu népességét a Veszprémért és Palotáért vívott harcok sújtották és tették tönkre anyagilag. Ezért nagy részük elmenekült a településről. Ila és Kovacsics (1964) szerint a helyben maradottak 1567-ben behódoltak a töröknek, de Szabadi ugyanakkor Palota majd Veszprém várának birtoka is volt. 1593-1606 között, a tizenöt éves háború ide
