Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)
VII. A BALATONI HALÁSZAT, HORGÁSZAT ÉS HALGAZDALKODAS - Tömeges halpusztulások a Balatonban
Az 1983. évi halpusztulás. A halpusztulás 1983 májusában következett be, s a korábbiakhoz hasonlóan Fonyód térségében észlelték először. Május 10-én a vizirendőrség járőre jelentette, hogy a Fonyódtól délre eső vízterületeken nagy mennyiségű haltetem látható a vízfelszínen. A másnap megtartott szakértői szemle résztvevői megállapították, hogy Fonyód-Balatonfenyves között a part előtti vízterületet és magát a partszélet több kilométer hosszúságban elpusztult dévérkeszegek ezrei borították el. A bom- ló, rothadó halak bűze a parttól száz méterekre távolabb is érezhető volt. Több helyen a szél a tetemeket a nádasokba sodorta, ami megnehezítette eltávolításukat. Az elpusztult halak mintegy 90 %-a dévérkeszeg, 5 %-a egyéb keszegféle, 5 %-a pedig nagyobb (2-3 kg-os) ponty volt, mennyiségüket pedig 5.000 - 10.000 kg körülire becsülték. Május 11-et követően további elhullások voltak, de már lényegesen kisebb mértékben. A haltetemek eltávolítása tíz napig tartott, mivel az időközben fellépő viharos délkeleti szél azokat a nyíltvízre, sőt az északi partig elsodorta. Összegyűjtésük befejezéséig 5.145 kg haltetem eltávolítását és megsemmisítését jelentették, ami az első becslés helyességét igazolta. A valóságban ennél jóval több hal pusztulhatott el, mivel már az első észlelés idején bomló, oszlásnak indult tetemeket találtak túlnyomórészt, ami egyrészt azt jelentette, hogy az elhullás napokkal korábban történt, másrészt pedig azt, hogy a szétmálló dögök jelentős része a fenékre süllyedve eltűnt. A pusztulást előidéző lehetséges okok közül a vízminőséggel kapcsolatba hozhatókat a vízanalitikai vizsgálati eredmények vitathatatlanul kizárták. A víz oldott oxigén telítettsége a teljes viztérben (fenékközeiben is) 100 % körül volt. A Keszthelyi-öbölben, a Szigligeti-öbölben ugyanúgy 50-70 %-kal alacsonyabbak voltak a vízminták elemzése során kapott adatok, mint a tó többi részén, az előző 1982. évhez viszonyítva. Az algásodás mértékét tükröző a-klorofill koncentráció sem haladta meg a térségben a 10 - 11 mg/m3-t. Az elpusztult haltetemek és a pusztulás helyszínén próbahalászattal fogott élő keszegféléken elvégzett vizsgálatok során azt állapították meg, túlnyomó részükön pikkely- és hámsérülések voltak, s a pikkelyhiányos bőrfelületeket halpenész (Saprolegnia ferax) lepte el. A test különböző részein, főképpen az oldalakon és a hasi részeken bevérzések, gyulladásos foltok látszottak. Az élő halak egy részén halpiócákat is találtak. Ezekből arra következtettek, hogy a halak íváskor éles kövek közé kerültek és ott megsérültek. A sérülések következményei okozhatták a pusztulást. Ezt a véleményt erősítette az is, hogy a keszegen és kisszámú pontyon kivül más halfajokat nem találtak az elpusztultak között, pedig azok jóval érzékenyebbek a szennyezőanyagokra és mérgekre. Az 1985. évi halpusztulás. A halpusztulás 1985. július 30. és augusztus 10. között zajlott le, melynek során kizárólag angolnák hullottak el, túlnyomórészt Siófok és Balatonlelle térsé718
