Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)
VII. A BALATONI HALÁSZAT, HORGÁSZAT ÉS HALGAZDALKODAS - A Balaton halászata és a balatoni halgazdálkodás
halászat történetét a múlt század közepéig röviden a következőkben lehet összefoglalni: A régészeti leletek azt bizonyítják, hogy a Balaton mellett élt emberek ugyanúgy mint más vízpartok lakói, különböző eszközökkel kifogták a halat a tóból. Arról, hogy a halászatot mint elkülönült mesterséget folytatták, a tihanyi apátság alapító oklevelében található elsőízben írásos bizonyíték. Az 1055-ben kelt alapítólevélben a király tíz halászt is rendel az apátság szolgálatára, pontosan any- nyit, amennyi egy "öregháló" vagyis nagyháló kezeléséhez szükséges. A Balaton partmenti községeiben a halászattal foglalkozók csoportokba, ún. "bokor"-ba társulva végezték munkájukat. Ezek a halászbokrok évszázadokon át változatlan módon halásztak a Balatonon. Tavasztól-őszig egymáshoz erősített, egyetlen fatörzsből kivájt bődönhajókkal, télen pedig Viski (1932) és Lukács (1934) által részletesen ismertetett jégi halászat módszerével végezték a hálós halászatot. Télen a halászok a kifogott hal meghatározott részével fizettek a földesuraknak a halászatért és a nekik használatba adott szerszámokért, nyáron pedig pénzért és ún. "sorhal"-ért bérelték a halászott vízterületet. Bél Mátyás Veszprém-, Somogy- és Zalavár-megyékről szóló latin nyelvű leírásában, melyeknek főbb részeit mint már említettük Lukács (1943) fordította magyarra, külön foglalkozott a halakkal és a halászattal. Veszprém megyénél megjegyezte, hogy legfőképp a jégi halászat szokott a halbőségről számot adni. Részletesebben írt a másik két megyében folytatott halászatról. Mivel ezek a legkorábbi tudósítások célszerű ezeket teljes szövegükben idézni. Somogy megye ismertetésénél a halászatról szóló rész a következő: "Ennyi vízfolyással és állóvízzel öntözött tájék természetesen halakban is bővelkedik, de a lakosság szegény és szűkösen él; ezért, nem telvén öreghálóra, csak kisebb szerszámokkal, borítókkal vagy varsákkal halásznak és főleg csíkot s apró fehérhalakat fognak, melyekből nagyobb tömeget sehol sem lehet megfigyelni. Télvíz idején bizonyosan mindennapi eledele kerül belőle a falusi népnek. Akiknek módjukban van gyalommal is halászni, azok csukát, compót és más halakat is foghatnak. A húzóhálónak egyik szárnyát ugyanis a parthoz erősítik, a másikat ladikkal viszik befelé és a mély vízben eleresztvén, egy kör bekerítése után újra a kiindulási partrészen húzzák ki, a zsákmányul ejtett halakkal. Akik pedig nem alkalmazhatják ezt a halászó módszert, azok ívás idején a csukát főleg szigonnyal végzik ki...csónakokkal járják körül a parti vizeket és ahol a nádat mozogni látják, oda teljes erővel bevágják a szigonyt és az átszúrt halat kiemelik. Télen amikor a vizet jégpáncél borítja, ugyanígy dolgoznak karókkal. Mintegy ablakot vágva a jégen, a szabadabb levegőt áhító halakat odacsalják és hegyes dárdát beléjük verve, ejtik őket zsákmányul...Egészen más módszere van ajég alatti halászatnak a Balatonon. Itt ugyanis azok a foldesurak, akiknek a birtokai a tóig leérnek, bizonyos halászó területekre osztották fel maguk között a partjukkal határos vizeket. Itt mindegyik birtokosnak megvannak a maga halászó módszerei, s a maga halászati felszerelései. Ezek húzóhálókat szereltetnek fel, db. száz vagy kétszáz öl hosszúságban és két, sőt három öl szélességben. A halászok kijelölik a meghalászandó, kb. ezer m. kerületű, jéggel borított térséget; akkor egy fejből 670
