Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)
VII. A BALATONI HALÁSZAT, HORGÁSZAT ÉS HALGAZDALKODAS - A Balaton halállománya és annak változásai
nagyobb törzshosszúságú példányok gyakrabban fogyasztanak halat, ezzel szemben 360 mm-es törzshossz felett a rákoké csökken. A küsz populációbiológiai és produkcióbiológiai kérdéseivel azért foglalkoztak az elmúlt két évtizedben a kutatók, mert a ragadozó halak számára a fő táplálékot jelenti. Allománysűrűségük és biomasszájuk meghatározó az ún. nemes halak produkciója és hozama szempontjából. A küsz tavasszal rendszerint kétszer ívik és ettől függően az első év végéig egymástól eltérő törzshosszat és testsúlyt érnek el. A korábbi ívásból származó példányok általában elérik a 25 mm-es törzshosszat és a 245 mg-os testsúlyt, míg a későbbi ívásból fejlődő generáció egyedei átlag csak 21 mm-es törzshosszig és 130 mg-ig növekednek. A különbségek a második év végén is megvannak, amikorra az előző évi első ívásból származó egyedek átlag 65 mm törzshosszúságúak és 3355 mg súlyúak, a második ívásból származók pedig 47 mm-esek, illetve 1510 mg-osak lesznek. Növekedésük az első nyáron jelentős mértékben a hőmérséklettől függ, a második évben a vizhőmérséklet a növekedést már kisebb mértékben befolyásolja. A küsz életének első évében a közvetlen parti sávot népesíti be, majd az ivadék októbert követően az idősebb állománnyal keverten rajokba verődve a nyíltvízi területekre vonul. Az egész balatoni küsz állományt és biomasszát nehéz számszerűsíteni egyrészt azért, mert halászata évtizedek óta nem folyik, másrészt az ívó állományok és a parti övben tartózkodó ivadék állomány megkülönböztetése a nyíltvízi állománytól, illetve azzal való egybevetése szinte lehetetlen. Azt viszont a vizsgálatok során megállapították, hogy az állományt legnagyobb gyakorisággal a 4+ korcsoporthoz tartozó egyedek alkotják és törzshosszuk meglehetősen egyenletesen növekszik a 10+ korcsoportig. Testtömegük növekedése viszont csak a 7+ korcsoporttól kezdve emelkedik jelentősebben, ezek részaránya azonban nem jelentős az egész állományhoz viszonyítva. Bíró, Vörös és Elek (1986) vizsgálataik során összefüggést találtak a dévér- keszeg halászzsákmány hozama, a víz a-klorofill koncentrációja és a part- hossz/vizterúlet arány között. Biró (1994) újabb adatokat közölt a növényibevonat-zooplankton-hal és a növényibevonat-zoobentosz-hal táplálékhálózatok trófikus kapcsolatrendszerének vizsgálatáról, melyek igazolták, hogy a partmenti területek (a parti-öv) és a nyíltvízi területek haleltartó- (termelő-) képessége között kb. egy nagyságrendi különbség van az előbbi javára. (A növényibevonat a fenék vagy vízben lévő növények, tárgyak élőbevonatát jelenti, amelyet algák, vizigombák stb. alkotnak és idegen szóval fitotekton-nak vagy perifiton-nak neveznek.) A táplálékhálózatok trófikus kapcsolatrenszere a tómedence egyes részei között különbségeket mutat, s ennek megfelelően különbözőek az egyes halfajoknál az energia hasznosulási hatásfokok is. Az energia-átépúlés hatékonysága a parti-övben lényegesen jobb mint a nyíltvizben. Ezekkel a vizsgálati eredményekkel összhangban vannak azok az adatok, melyeket ultrahang tech663
