Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)
I. A BALATON VÍZGYŰJTŐJE ES PARTMENTI ÖVEZETE - A Balaton vízgyűjtőjének vízföldtani és vízrajzi viszonyai
A mezozóosnál idősebb geológiai képződmények vízföldtani szerepe a Balaton vízgyűjtő területén nem jelentős. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy a paleozóos alaphegységi képződmények vízföldtani tulajdonságait, hasadékvizeit több tekintetben figyelembe kell venni. Például, a szilur-devon-kori agyagpalák, fillitek, kvarcfillitek gyakorlatilag vízzáró képződményeknek tekinthetők, amelyek Salföld-Zánka között és Csopak-Alsóörs-Balatonalmádi vidékén a föléjük települt törmelékes permi homokkövekben áramló hasadékvizek elterjedését akadályozzák meg. A Balaton déli partja mentén húzódó gránitöv vizadási szempontból ugyancsak meddőnek tekinthető, viszont fontos szerepet játszik a középhegységi és a dinári-bükki mezozóos képződmények karsztvízkészleteinek elhatárolásában. A Balaton-felvidék felsőpermi homokköveiből feltörő szénsavas "savanyú- vízforrások" vízföldtani szempontból különlegesek. A mély törésvonalak közvetítésével felszínre jutó széndioxid a homokkő hasadékaiba a felszínről beszivárgó vizet telíti, s az szénsavas kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos forrásvízként jut ismét a felszínre. A földtani tájegységekkel kapcsolatban leírtakból kitűnt, hogy a Balaton felszíni vízgyűjtő területe döntően a középhegységi és a dinári-bükki mezozóos vonulaton helyezkedik el, de a tó vizének csak a középhegységi tárolórendszer karsztvizével van közvetlen kapcsolata. A Bakonyidák (az alaphegység medencéi, a Nyu- gati-Bakony, Keszthelyi-hegység) legfontosabb vízvezető képződményei a triász dolomitok és mészkövek, amelyek Lenti-Őri szentpéter környékétől egészen a Zagyva folyóig, illetve az ún. Rábavonaltól és a Börzsöny déli részétől Pusztaederics-Hahót-Balatonboglár vonaláig, illetve tovább északkelet felé a Balaton-felvidék és a Csepel-szigetig egyetlen, regionálisan összefüggő karsztvíztároló rendszert képeznek. A felsőkréta előtti alaphegység felszínétől ezek a képződmények több fázisban karsztosodtak, főleg a nagyobb szerkezeti övék mentén. Ezenkívül az ismétlődő tektonikai hatásokra a kőzetek összetöredeztek, repedezettekké váltak, s így igen jelentős karsztvízmennyiség tározására képesek. A Balaton vízgyűjtője alatt középhegységi típusú dolomitos-mészköves tároló található, gyakran 3-4 méteres vastagságú közbetelepült márgarétegekkel, amelyeket általában vízzáróaknak tartanak. Újabban Gondámé Sőregi Katalin és Gondár Károly (1988) a Balaton-felvidék karsztvízföldtani vizsgálata során arra a következtetésre jutottak, hogy "a márga vagy agyag kőzettani elnevezésű rétegcsoportokra nem alkalmazható mechanikusan, hogy vízzáróak. A Balaton-felvidék két legvastagabb formáció-csoportjában, a Csopaki márgában és a Veszprémi márgában mélyült fúrások tanúsága szerint ugyanis ezekben az őszietekben is találhatók aktív vízjáratos zónák, karsztos üregrendszerekkel. Ezek a zónák a márgarétegek közé települt mészkő-padokhoz kötöttek. Az ősziét egésze viszont vízrekesztőnek tekinthető, mivel a márgarétegek lelassítják a szivárgást. A dolomitos-mészköves tárolót a közbetelepült márgarétegek azért nem teszik vertikálisan tagolttá, az egyes szintek között helyenként közvetlen kapcsolatok is lehetnek." 54
