Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)
I. A BALATON VÍZGYŰJTŐJE ES PARTMENTI ÖVEZETE - A Balaton vízgyűjtőjének természetföldrajzi jellemzői
lepusztulásában, a medencék és alsó völgyszakaszok feltöltődésében alapvető szerepet játszik a helyi erózióbázisokhoz viszonyított magasság. A relatív magasságkülönbségekről ugyanúgy térkép készíthető, mint az abszolút magasságokról. Az ilyen térképek készítése bonyolultabb feladat, mivel az erózióbázis abszolút magassági izovonalai és a relatív magasságok izovonalai különbözőképpen jelenhetnek meg egy-egy azonos területről készített térképlapon. Egyes esetekben különböző magasságvonalak a vízválasztó mentén összefuthatnak, egymást, illetve a vízválasztót metszhetik. Az ilyen asszimetriát mutató hegyek, dombok vízválasztóit a térképen különböző technikai megoldásokkal meg lehet jelölni és ezáltal a valós relatív különbségeket érzékeltetni lehet. Ilyen térképet a Balaton vízgyűjtőjéről Miholics József és Zámbó László (1976) húsz évvel ezelőtt közöltek. A térkép alapján kiszámították a Balaton vízgyűjtőjének relatív magasságkülönbségeinek %-os területi megoszlását. Ebből kitűnt, hogy a vízgyűjtőterületnek kereken kétharmada, az alluviumot is beleszámítva pedig 80 %-a 50 m-nél alacsonyabban van a helyi erózóbázis fölött. A Zala vízgyűjtőjén és a So- mogy-dombsági vízgyűjtőn az alacsony magasságkülönbségű területek %-os aránya még nagyobb; a Balaton-felvidéki vízgyűjtőn viszont csak 46 %. A Balatoniéi vidéki vízgyűjtőn az 50-100 m szintkülönbségű területek aránya 30 %-ottesz ki, de a 100 méternél nagyobb relatív magasságok csak kis területeken fordulnak elő a kiemelkedő hegyek közelében. A vízgyűjtő eróziós viszonyait és vízhálózatát jellemzi a domborzat felszabdaltsága is, ami az 1 km:-nyi területen lévő völgyhosszúsággal számszerűsíthető. A Balaton vízgyűjtőjének négy jellegzetes domborzati különbséget mutató vidékén a számítások a következő fel színfel szabdaltsági mutatókat eredményezték:- a zalai meridionális hátság 72 kmf-es területének átlaga 1,41 km/km2,- a Vasi-hegyhát 64 km2-es területének átlaga 1,19 km/km2,- a Karádi dombhát 67 km2-es területének átlaga 1,16 km/km2,- a nagyvázsonyi plató 68 km2-es területének átlaga 0,65 km/km2 A fenti indexek szerint a fel színfel szabdaltság a Balaton vízgyűjtő területén belül a zalai mendionális hátságon a legnagyobb mértékű. Ez nemcsak az itt észlelhető erodáltságot tükrözi, hanem a Zala vízgyűjtő észak-déli irányú kiszélesedéseit is. A Balaton vízgyűjtője igen hosszú idő alatt alakult ki. Ennek kezdeti folyamatait a Balaton kialakulásával foglalkozó részben Marosi és Szilárd (1981) nyomán már ismertettük a prebalatoni felszínfejlődéssel kapcsolatban. Ma ismert, fő vízválasztójával körülhatárolt formájában akkor jött létre, amikor a Zala türjei kapturája (lefejeződése) bekövetkezett, vagyis Kéz (1943) és Bulla (1943) szerint a riss-würm interglaciálisban, a tómedence kialakulásával egyidejűleg. Ez azt jelenti, hogy földtörténetileg nemcsak a Balaton, hanem a Balaton vízgyűjtője is igen fiatal képződmény. Létrejöttétől napjainkig számos változás következhetett be egyes részterületein a kéregmozgások, a klímaváltozások nyomán, amikor is az 51
