Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)
I. A BALATON VÍZGYŰJTŐJE ES PARTMENTI ÖVEZETE - A Balaton vízgyűjtőjének természetföldrajzi jellemzői
területekhez tartozik. Ezen a részvízgyűjtőn folyik végig a Csóka-kő patak, mint a terület legnagyobb vízfolyása. A Balaton többi részvízgyűjtője dombsági jellegű vízgyűjtő típus. Ezek közös jellemzői a völgyhálózat kialakulása, a folyóvízi vonalas erózió, a pliocénvégi üledékek, a löszös pannoniai hátságok. Cholnoky terepbejárásának ismertetésében foglaltakból azonban kitűnt már, hogy határozott eltérések is vannak közöttük. A Zala vízgyűjtőjének nyugati része még az alpi eredetű kavicstakaróval fedett Őrséghez és a Vasi-hegyháthoz tartozik. A viszonylagos magasságkülönbség csak néhány helyen haladja meg az 50 m-t. A feltöltődés, az alluvium is szűk területre korlátozódik. A Felső-Válicka patak völgyétől a Hévíz-Alsópáhoki völgyig és a Kis-Balaton süllyedékéig húzódó területnek, a Zalai-bombságnak fő jellegzetessége a párhuzamos meridionális völgyek és hátak rendszere. E meridionális völgyek északi végén a 150 m-es reliefenergia sem ritka. A mellékvízfolyások által felszabdalt völgyközi hátak relatív magassága nagyrészt 50 m fölött van. A Zalai-dombságtól délkeletre a Belső-Somogyi-dombság területét a Marcali-hát 50-100 m relatív magasságú széles, lapos gerince két alacsony, futóhomokos hordalékkúpra osztja. Itt, főleg a Kis-Balaton területére lefutó völgyekben és a Nagyberek területén hatalmas kiterjedésű a feltöltődés. Ezeken a hordalékkúpokon csak néhány méter magasságkülönbségek fordulnak elő. A Külső-Somogyi dombság az előzőnél jóval tagoltabb terület. A tó felé lefutó vizek párhuzamos völgyei általában ÉNy-DK-i irányúak. A közöttük húzódó löszborított pannóniai hátak legmagasabb pontjainak relatív magassága meghaladja a 150 m-t. A Somogyi-dombsági vízgyűjtő jellegzetessége, amint arra már Cholnoky felhívta a figyelmet, a völgyek (szélbarázdák) bonyolult kapcsolódásai egymáshoz amellett, hogy a dombhátak és a völgyek párhuzamosan fordulnak elő ha a fő vonulatokat tekintjük. A Mezőföldi vízgyűjtő a legalacsonyabban fekszik Siófok és Balatonfűzfő között, ezért a legkevésbé tagolt terület. Siófoktól keletre és Balatonfuzfötől délre a lapos föltöltődött Balaton-part nagyjából azonos szinten van a tóparttal párhuzamos turzásrendszerrel, alig magasabban a Balaton vízszintjénél. Balatonaliga és Balatonkenese között a turzás széléről szinte függőlegesen emelkedik 30-40 m magasra az ún. magaspart, aminek az alapját pannon agyag és homok képezi és amire vastag pleisztocén végi lösz települt. A vízgyűjtő reliefenergiája tulajdonképpen csak az akarattyai vízmosásnál érvényesülhet kivételes esetekben. A Balaton vízgyűjtő domborzatának áttekintéséből kitűnik, hogy a víz lefolyását, összegyűlését és az általa előidézett eróziót jellemző reliefenergia (relatív magasságkülönbség) a részvízgyűjtő területeken igen különböző és nem látszik mindig egyértelműen az, hogy közvetlen kapcsolatban van a domborzatot kifejező abszolút magassági viszonyokkal. Pedig a magasabb domborzati helyek, a lejtők 50
