Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)
I. A BALATON VÍZGYŰJTŐJE ES PARTMENTI ÖVEZETE - A Balaton vízgyűjtőjének természetföldrajzi jellemzői
lösz és/vagy vályog takar. Felszínét a Balaton-felvidékről lefolyó patakok nem túl mély bevágódásai osztják meg kisebb részekre. A Balaton-felvidéki vízgyűjtő középső sávja a 250-300 m magasan fekvő tetők és a Balatoni-Riviérához kapcsolódó meredek lejtőik Ezt a lejtőt szabdalták fel a Balatonba tartó sédek legjobban. Ennek a sávnak az ún. reliefenergiája, relatív magasságkülönbsége ezért viszonylag nagy, 50-150 m között váltakozik, sőt a tetőkön megközelíti a 200 m-t. A völgyek szűkek, oldalaik meredek bevágódásúak s eléggé egyenes irányúak. A völgyfök a fenéksík peremén fokozatosan kitágulnak, a lejtők meredeksége csökken, a relatív szintkülönbség 20-25 m-re esik vissza. A Balaton-felvidéki vízgyűjtő harmadik, legfelső sávjában, a 300-400 m magas fennsíkokon a reliefenergia kicsiny, 50-100 m között van, mivel a Balaton felől visszavágódó patakoknak még csak a völgyfóje érte el a fennsík peremét. A Bala- ton-felvidéktől északra, a nagyvázsonyi és a devecsen törésrendszer között emelkedő déli-Bakony nyugati része a Balaton vizgyűjtőjéhez tartozik. A felsőtnász fodolomit alapzatból pliocén végi bazaltpajzs, illetve bazalttakaró maradványok emelkednek 500-600 m magasra, köztük a Kab-hegy és az Agár-tető. A bazaltkupoláról sugarasan futnak le a patakok forrásai és vízmosásaikkal gyengén felszabdalják őket. A Balaton-felvidéki vízgyűjtő medencéi közül a mélyebben fekvő, de nagy kiterjedésű Tapolcai-medencéből, mintegy alföldi jellegű területből emelkednek ki szigetekként az ún. tanúhegyek. A részben kúp (Gulács, Tótihegy), részben csonkakúp (Badacsony, Szentgyögyhegy) alakú hegyek bazalttakarója alatt védetten megmaradt a pannonüledék. A Tapolcai-medencét Zólyomi és Nagy Lászlóm (1992) pollensztratigráfiai vizsgálatai szerint legnagyobb részt folyóvízi hordalék töltötte fel - és nem a Balaton tavi üledéke amint azt korábban sokan gondolták - mivel a mai északi partvonaltól csak kissé nyúlik beljebb a Tapolcai-medencébe a Balaton üledéke. A magas Bazalthegyek miatt a reliefenergia a Keszthelyihegység után a vízgyűjtőn itt a legnagyobb, a viszonylagos magasságkülönbség 150-300 m között van. A Tapolcai-medencétől nyugatra a Keszthelyi-hegységet minden oldalról erős szerkezeti törésvonalak határolják, ezért lejtői meredekek. Kisebb kőzethordalékkal és lösszel kitöltött medencék és szélesebb völgyek tagolják néhány részre. A különböző magasságú medencék miatt a domborzati lejtő meredekségéből eredő reliefenergia igen különböző, a viszonylagos magasságkülönbségek 50-350 m között változnak. A Keszthelyi-hegység a Balaton három részvízgyűjtő területéhez tartozik: Balatonederics, Nemesvita, Lesencefalu felé eső keskeny sávja a Balaton-felvidéki vízgyűjtőhöz, a Nemesvita, Rezi, Keszthely vonaltól északra, illetve nyugatra lévő része a Zala vízgyűjtőhöz, a többi része Keszthely belterületével együtt Balatongyörök határától egészen a Zala torkolatáig a közvetlen tóparti vízgyűjtő 49
