Vermes László (szerk.): Vízgazdálkodás mezőgazdasági, kertész-, tájépítész- és erdőmérnök hallgatók részére (Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 2001)
4. Mezőgazdasági vízhasznosítás - Az állattartás vízfelhasználása és a hígtrágya hasznosítása
A növénytermesztők még ma is föllelhető érdektelensége és húzódozása ellenére megállapítható, hogy a hígtrágya mezőgazdasági hasznosításának nincsenek jelentős agrotechnikai akadályai. Több jó példa is igazolja, hogy - megfelelő adagolással - talajaink zömén és minden köztermesztésben lévő, tápanyagigényes szántóföldi növényünk termesztésében szerves trágyaként eredményesen fölhasználható. Ma már rendelkezésre állnak azok a technikai megoldások és a kis- és nagygazdaságokban egyaránt alkalmazható kijuttatási, kiadagolási módszerek, amelyekkel a hígtrágya gazdaságosan hasznosítható. A több irányban folytatott próbálkozások közül itt most csak a hígtrágya öntözéses elhelyezésével és hasznosításával összefüggő legfontosabb kérdéseket foglaljuk össze, mert - tekintettel a hígtrágya halmazállapotára és nagy tömegére - a jövőben is ezek játszhatják a főszerepet a hígtrágya mezőgazdasági területre juttatásában és szétosztásában. Az almozásos állattartásban — a telepekre hulló csapadékvizeken kívül — nem keletkeznek nagy mennyiségű használt vizek. Az almos trágya kezelésével kapcsolatban számítani kell kis mennyiségű trágyalére, amit rendszerint gravitációs úton vezetnek el, és erre a célra kialakított ciszternákban, trágyalé-tárolókban gyűjtenek ösz- sze, majd tartálykocsikkal hordanak ki a gyepterületekre vagy a szántóföldre. Ezenkívül a szarvasmarha-telepekhez kapcsolódó fejőházakban és a tej házakban keletkezik nagyobb mennyiségű használt víz, amely a tisztítást célzó lemosások alkalmával képződik, s amit szintén külön gyűjtenek össze és - a trágyaléhez hasonló módon - helyeznek el. Az almozás nélküli állattartásban keletkező hígtrágya minőségileg többfázisú, heterogén összetételű keverék. Hordozóanyaga a víz, amelyben különféle szerves és szervetlen anyagok a molekuláris mérettől a több tízmilliméteres méretekig, viszonylag egyenletes eloszlásban vannak jelen. A hígtrágyában az oldatokra, a kolloidális rendszerekre és az ún. durva diszperz rendszerekre jellemző tulajdonságok egyaránt megvannak, ezért minőségének pontos meghatározása nehézségekbe ütközik. Bonyolítja a helyzetet, hogy kémiai összetétele nagymértékben függ az állat fajától, nemétől, korától, a takarmány és a felhasznált víz minőségétől, arányaitól stb. Az elvégzett nagyszámú minőségvizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a hígtrágya jóformán valamennyi összetevőjének értékszámai minden esetben erősen meghaladják a legkoncentráltabb szennyvizek ugyanazon komponensének értékeit, vagyis szennyező hatásuk veszélyesebb mint a szennyvizeké. Jól jelzi ezt, hogy a hazai sertéstelepeken keletkező 1 nr hígtrágya vízszennyező hatása 9 m3 települési szennyvíz szennyező hatásával ér fel. A vizsgálatok azonban arra is rámutatnak, hogy a hígtrágya növényi tápanyagtartalma jelentős, trágyaértéke nagy. Átlagos értékek alapján a sertés hígtrágyában 0,8- 2,6 kg nitrogén, 0,3-1,2 kg foszfor, 0,9-2,3 kg kálium és 5,9-31,2 kg szerves anyag van köbméterenként, míg a szarvasmarha hígtrágya 1 m3-ében 0,9—3,5 kg nitrogén, 0,3-1,5 kg foszfor, 0,5-2,5 kg kálium és 25^40 kg szerves anyag van. Ezektől az értékektől állattartó telepenként jelentős eltérések lehetnek, ezért a tényleges növényi tápanyagtartalmat mindig csak konkrét, helyi mintákból végzett vizsgálatok alapján 334
