Vermes László (szerk.): Vízgazdálkodás mezőgazdasági, kertész-, tájépítész- és erdőmérnök hallgatók részére (Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 2001)
1. A hidrológia és a hidraulika alapjai - Hidrológiai alapismeretek
rologtatásából (transzspiráció) és a növények között fedetlen talaj felületek párolgásából (evaporáció) tevődik össze. A természetes vízgyűjtők felszíne a szabad vízfelületekkel, a fedetlen talajokkal és a különféle növényekkel fedett felületek össze- sége. Az ilyen inhomogén felületű vízgyűjtő felszínéről elpárolgó vízmennyiség a hidrológiai párolgás (V. Nagy, 1979). A vízfelületek párolgása A vízfelületek párolgása esetén a tényleges párolgás megegyezik a potenciálissal. A vízfelületek párolgását párolgásmérő kádakkal mérik. Ezek lényegében kör alakú víztartályok, amelyeket vagy a talajfelszínen vagy meghatározott mélységben a talajban helyeznek el. Hazánkban három kádtípus terjedt el: az 1,14 m2 felületű, 25,4 cm mély, felszínre helyezett „A” típusú kád, a 0,3 m2 felületű, 70 cm mély, talajba süllyesztett, GGI-3000 típusú kád, és a 3 m2 felületű, 50 cm mély, talajba süllyesztett „U” típusú kád. A párolgásmérő kádak vízszintjét naponta kétszer, reggel és este 7 órakor megmérik, csapadékmentes időben a két méréskori vízszint különbözete adja az elpárolgott vízmennyiséget milliméterben. Csapadékos időben a csapadék nagyságát is figyelembe kell venni. Télen a párolgásmérő kád nem üzemel, mivel a kádban a víz megfagy(na). A vízszint változásán kívül mérik a kád vízhőmérsékletét, a kád környezetében a legfontosabb meteorológiai elemeket (csapadék, léghőmérséklet, szél, légnedvesség, napfénytartam; Szesztay, 1963). A kádakban mért párolgásértékek jelentősen különböznek a nagyobb vízfelületű tavak párolgásának értékeitől, mivel a kis méretű kádak hőforgalma a környezetével - a légtérrel vagy a talajjal - jelentősen eltér a nagyobb méretű, a víztömegéhez képest a környezetével viszonylag kisebb felületen érintkező természetes tavak hőforgalmától. Ezért a kádpárolgási adatok csupán megfelelő, az évszakok szerint is változó átszámítási tényezők ismeretében használhatók a tavak párolgásának számítására (V. Nagy, 1979). Ilyen átszámítási tényezőket célirányos vizsgálattal lehet előállítani, ahogy az elsősorban egyes nagyobb tavaink, a Balaton, a Velencei-tó esetében történt. Közvetlen és megbízható mérések hiányában a vízfelületi párolgást általában számításokkal határozzák meg. A számítások többnyire tapasztalati összefüggéseken alapulnak, amelyeket a viszonylag kevés számú, de megbízható mérések alapján állítottak fel a mért párolgási értékek és a meteorológiai elemek között. A tapasztalati összefüggések közül leginkább a E = a[e0(t) - é](\ + bv) (11) szerkezetű képlet vált be és terjedt el (Szesztay, 1963). A Afeyer-képletnek is nevezett összefüggésben E a vizsgált időegység alatt (többnyire hónapban) elpárolgott víz- mennyiség milliméterben, e0(t) a vízfelszín t átlagos hőmérsékletéhez tartozó telítettségi páranyomás milliméterben, e a vízfelszín fölötti légréteg átlagos páranyomása milliméterben, v a vízfelszín fölött kialakuló átlagos szélsebesség m/s-ban, végül a és b tapasztalati állandók, amelyek függnek attól is, hogy az előzőekben felsorolt mete32
