Vermes László (szerk.): Vízgazdálkodás mezőgazdasági, kertész-, tájépítész- és erdőmérnök hallgatók részére (Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 2001)
4. Mezőgazdasági vízhasznosítás - Az öntözés
Az öntözővíz-szükséglet meghatározása A vízigény és az öntözővízigény ismeretében még nem tudhatjuk pontosan, hogy gyakorlatilag mennyi vizet is kell kiadnunk az öntözendő területre az ott fennálló vízhiány biztonságos pótlásához. Kiadagolás közben ugyanis számos veszteség keletkezik, ami csökkenti a növényhez eljutó vízmennyiséget. Ezért meg kell határoznunk az öntözővíz-szükségletet, ami nem más mint az öntözővíz-igénynek a fellépő veszteségekkel megnövelt értéke. Veszteségen azt a vízmennyiséget éltjük, amit kivesznek ugyan az adott vízforrásból, de elpárolgás miatt nem jut el a növénytermesztési térbe, vagy onnan cseppfolyós állapotban a talajvízbe kerül (szivárgás), illetve mint felszíni elfolyás a befogadó felé távozik. ahol: Ősz - a növényállomány öntözővíz-szükséglete mm-ben, V„i - a növényállomány öntözővíz-igénye mm-ben, P = párolgási veszteség mm-ben, Sz = szivárgási veszteség mm-ben, Elf = felszíni elfolyási veszteség mm-ben. Értéke az adott terület és időszak öntözővíz-igényéből a vízkiadagolás (vízszétosztás) hatásfokával is meghatározható, hiszen a hatásfok kifejezi az öntözéssel ténylegesen kijuttatott víz érvényesülését a növényállományban: rj = a levegő páratartalmától, a területnagyságtól, a szélviszonyoktól, az öntözési módtól és a talajtól függően változik, értékei 0,7 és 0,95 között vannak. Az öntözés tervezése és gyakorlati végrehajtása szempontjából lényeges mutató még a mértékadó öntözési vízigény, ami valamely öntözött növényállomány legnagyobb vízigényű életszakaszában az ezen időszakra vonatkozó öntözővíz-igényének nagyságát fejezi ki. Az ennek segítségével kiszámított mértékadó öntözővíz-szükséglet képezi alapját az öntözőtelep műszaki berendezései méretezésének. A vízigény különböző mértékére és meghatározott gyakoriságra tervezett, hatóságilag maximált öntözővíz-igényt nevezzük öntözési normának, ami az egy-egy öntözés alkalmával kiadagolható vízmennyiséget jelenti mm-ben vagy mVha-ban kifejezve. Adott növénynek a teljes öntözési idényben, az összes végrehajtandó vagy végrehajtott öntözéshez kiadagolt öntözővíz-mennyiség az öntözési idénynorma, ugyancsak az előbbi mértékegységekben megadva. Meghatározásakor figyelembe veszik az ország éghajlati körzeteit (131. ábra) és a talajviszonyokat. Az ennek megfelelően kialakított öntözési idénynormákat a 29. táblázat mutatja, az 5/1976. sz. OVH rendelkezés szerint. Osz= Va+P + Sz + Elf, (121) (122) ahol: 288