Végváriné Bede Ildikó: Alapadatok a mélybarázdás öntözés tervezéséhez (VITUKI, Budapest, 1970)

Előszó

Előszó A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben részben az Országos Vízügyi Hivatal, rész­ben a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság megbízásából folynak kutatások az öntözővizelOBZtó rend­szerek tervezésének és üzemének fejlesztése érdekében. E széles tárgykört magában foglaló té­ma keretében már számos jelentős eredmény született, amelyek többségükben közvetlenül segítet­ték és segítik ma is az öntözővizeloaztó rendszerek tervezését és üzemét. 1966 óta a témán belül a különböző felületi öntözőtelepek tervezéséhez és üzemének fej­lesztéséhez szükséges irányelvek kidolgozása volt a feladat. A fejlesztő munka során a kutatók * annak az alapelvnek a gyakorlati érvényrejuttatását tűzték ki célul, hogy az öntözőtelepen be­lül ugyanannak a berendezésnek kell lehetővé tenni a természetes csapadékból a növényzet részé­re szükséges vízmennyiség visszatartását, az öntözővíz szétosztását és a csapadékból vagy ön­tözésből keletkező vlzfelealegek elvezetését is. Mivel a hagyományos, lo-15 cm mélységű, nyár elején kihúzott barázdák a téli-tavaszi csapadék visszatartását egyáltalán, az öntözővíz szét­osztását pedig - részben a + 5cm pontosságú tereprendezés miatt - csak nagy pontatlansággal teszik lehetővé, időszerűvé vált az e Jiátrányokat kiküszöbölő, mélybarázdák alkalmazása. A gyakorlat igénye alapján Így került sor a mélybarázdás öntözés tervezéséhez szükséges alapadatok mégha — tározása érdekében szükséges vizsgálatokra, melyek eredményeit e kiadvány tartalmazza. A tanulmány a Magyar Hidrológiai Társaság és az Országos Vízügyi Hivatal által 1969 évre meghirdetett Bogdánfy Ödön szakirodalmi pályázaton megosztott első dijat nyert. A vizsgálatok az Intézet VI.Vizépitési Kutatási Főosztályán az Öntözéfejlesztési Osztályon készültek (főosztályvezető: Dr.Starosolszky Ödön, osztályvezető: Perény Károly). Az "Öntözővizeloaztó rendszerek tervezésének és üzemének fejlesztése" cimü kutatási téma témafelelőse: Dr.Szigyártó Zoltán tudományos főmunkatárs. A bemutatott kísérleteket, s azok értékelését Végvári Rezsőné tudományos munkatárs végezte el. A téma kidolgozásában a témafele­lős mellett értékes segítséget adott Horcher Ferenc tudományos munkatárs, aki az eredmények megbízhatóságának értékelését végezte el. A helyszíni kísérleti munkában Csősz Margit műszaki ügyintéző és Kővári László tudományos segéderő működött közre. Az ábrákat Balogh Géza műszaki rajzoló készítette el. Budapest, 1970. május hó Dr.Stelczer Károly igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom