Váradi László: Tóépítés (Invictus Kiadó, Gödöllő, 2001)

3. Dr. Urbányi Béla–Dr. Váradi László–Pasaréti Gyula: Halfajok és halfajták a tavainkban

3. Halfajok és halfajták tavainkban koiváltozatok általában virágokról, hegyekről, növényekről vagy állatokról kapják speciális neveiket. A következőkben bemutatjuk a legfontosabb koipontyváltozatokat. Ez nem könnyű feladat, mivel a témában megjelent számos szakkönyv és cikk között is hatalmas eltérések vannak az egyes változatok leírásában. A válto­zatok leírásánál a japán szerzők által megjelentetett könyvek szolgáltak ala­pul. Ez a fejezet leginkább azoknak szól, akik a dísztavaikat látványossá te­vő koipontyok tartása mellett, még eladásra is szeretnének termelni ilyen nagy értékű díszhalakat. 3.4.3. A kői változatai Először a fontosabb változatokat tárgyaljuk, majd később az egyes változa­tokon belül található alváltozatokra is kitérünk. A kői értékének meghatározásakor több tényezőt kell figyelembe venni. >- A legfontosabb a testfelépítés, melynek jól izmoknak, erőteljesnek, tor­zulásmentesnek kell lennie. >- A másik értékmérő szempont - ami a laikus vásárlónak azonnal szem­betűnő - a színezet és a mintázat. A halak színe és mintázata alapján kategorizálják a színváltozatokat. Ezen színváltozatok nagy része kö­zött csak a gyakorlott szakemberek tudnak különbséget tenni, de ez az a tulajdonság, ami a kői értékét nagymértékben meghatározza. Érték­mérő szempontok Japánban a harmónia, a méltóság stb., amelyek szá­munkra szinte megfoghatatlan, szubjektív értékítéleten alapuló tulaj­donságok. >• Ezenkívül a pikkelyzet is alapvető szempont a koiváltozatok azonosítá­sánál. Négy pikkelyzettípust különíthetünk el:- Normál pikkelyes: tipikus normál ponty pikkelyzet- Doitsu: pikkelyzet a hát- és a hasoldalon- Bőr: nincsenek „látható” pikkelyek, kivéve a hátoldalt (a Doitsu kategóriába tartozik) Gin Rin: normál pikkelyzetü hal, arany vagy ezüst vagy metál színű ámyékoltsággal. 1) Kohaku: A legnagyobb kultusz övezi Japánban és szerte a világon. A nagybajnok (Grand Champion) általában ezen változat egyedei közül szokott kikerülni. Első egyedei a XIX. században kerültek elő, és népszerűsége nap­jainkig töretlen. A változat alapszíne fehér, a testen elszórtan piros foltok ta­lálhatóak. A piros vagy vörös folt az atraktivitást és az értéket nagy mérték­ben befolyásolja, ezért az egyes alváltozatok értékelésénél ez a tényező dön­tő szerepet játszik. A vörös színnek (japán elnevezése: Hi) élénknek kell len­81

Next

/
Oldalképek
Tartalom