Vágás István: A Tisza árvizei (VIZDOK, Budapest, 1982)
3. A Tisza szabályozása
Az 1846-ban megkezdődött, de a szabadságharc alatt szünetelő munkálatok az 50-es években bontakoztak ki és 1872-re a töltések vonala készen állott. Ez ugyan csak a töltések helyére vonatkozik, mert az akkori töltésméretek sem magasságban, sem pedig szélességben nem bizonyultak elegendőnek, s e méreteken mind a mai napig a szükségnek megfelelően változtatni kellett. (3—1. ábra) Az átvágások nagy része is elkészült 1872-ig, ámbár mindegyikük nem fejlődött ki a kívánatos mértékben. A végül kiépült és meg is maradt — a Vásárhelyi Pál által tervezett, s kis módosítással létre is hozott — 101 átvágás közül mindaddig anyamederré vált 59, jól fejlődött 21, nem fejlődött ki még 21. [6., II. 33. old.] A Tisza-szabályozást 1908-ban jelentették készre, bár azóta is voltak olyan egyedi beavatkozások, amelyek nem választhatók el a Tisza-szabályozás általános elgondolásaitól. A hidrológiai adatok mindazonáltal azt mutatják, hogy a Tisza 1846 és 1872 között erőteljesen megváltoztatta jellegét: nagy vizei kimutathatóan és jelentékenyen megnövekedtek, kisvizei pedig süllyedtek, viszont 1876-tól kezdve vízjárása már statisztikailag egyöntetű, így az 1876 utáni kisebb változások — további mederkifejlődés, töltéserősítés és magasítás — ellenére is a folyó vízjárásának megváltozott feltételeit tükrözte. A szabályozás során végül is a Tiszának a Tiszaújlak és torkolat közötti szakaszán az eredeti 1213,7 km folyóhosszat [8. 5—6 sz.]. — Erdős Ferenc adatai szerint — 755,8 km-re csökkentették az átvágásokkal. Az átvágásokhoz fűzött remények elsősorban a mai magyar Felső-Tiszán, Tiszaújlak és Tokaj között teljesedtek, főleg azért, mert a talaj ellenállása kicsiny volt. Kvassay Jenő ismerte fel, hogy az átvágásokra a Tisza magyar szakaszának középső és alsó szakaszán nagyobb szükség volna, itt azonban a talaj kötöttebb és az új folyószakaszok kifejlődése nehezebb volt. Az átvágások okozta vízszintsüllyedés nem lehetett sehol sem elegendő ahhoz, hogy a töltések magasítását korlátozhatta volna. [16., 59. old.] Ámbár hidrológiailag és a kiöntési terület lényeges korlátozása folytán „új Tiszát” teremtett a mérnök, de mint ahogy ezt Korbély József megjegyezte, az átvágások terén nem, mert a mai folyó hosszának öthatoda eredeti állatpotában maradt. [16., 37. old.] Korbély 1937-ben az átvágások végrehajtását a következők szerint foglalta össze: „Vásárhelyi eredetileg 102 átvágást tervezett, ezek közül 16 kettős volt. Az átvágásokat 1—101 számmal jelölte, a 32 után következőt 32/a-val. Vásárhelyi a 102 átvágással 120 kanyar átmetszését javasolta. Az átvágások legnagyobb részét ki is ásták, egyesek helyett újat jelöltek ki, így az 55—56—58 átvágások helyett Paleocapa javaslatára a tiszadobit. Az átvágások száma 1891- ben 101 volt. 1891—1907 között már csak 7-tel szaporodott. 1932-ben 112 az átvágások száma. Az eredeti 101 átvágás összes hosszúsága 124,9 km volt, az elvágott kanyarok összes hosszúsága 585,4 km, a folyó útja az átvágásokban tehát 4,7-szer rövidebb lett. A Tisza sodrának hosszúsága szabályozás előtt 1213,8 km volt, 1890-ben pedig 760,9 km. Ebből régi természetes meder 636 km, átvágás (új meder) 125 km, a megrövidülés 452,9 km, az eredeti hosszúságnak több mint egyharmad része.” [16., 53. old.] A Tisza még ma is kanyargós folyó, mert a torkolattól Tiszaújlakig a sodor hosszúsága kereken 760 km, míg a hullámtér középvonalának hosszúsága 630 km. Legkanyargósabb a magyar Felső-Tisza Tokajig. [16., 55. old.] Az átvágások nyomán a folyó kisvízi esése Vásárosnamény és Tokaj között 5-ről 8—9 cm/km-re, Tokajtól Polgárig 1,5-ről 3 cm/km-re, Polgártól Szolnokig 5-ről 6—7 cm/km-re, Szolnok alatt 2-ről 2—3,5 cm/km-re növekedett. A 22
