Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)
I. rész. A magyar kultúrmérnöki intézmény - A kultúrmérnökség és a vízjogi törvény. Irta: Rohringer Sándor
A KULTÚRMÉRNÖKSÉG ÉS A VÍZJOGI TÖRVÉNY 63 lati dolog volt pl. az is, hogy a vízjogi kérdésekben másod- és végső fokon a földművelésügyi miniszter dönt, mert az élet azt mutatta, hogy a közbenső második fórum, amely ugyanazzal a szakértővel dolgozott, lényegbevágóan csak igen kevés esetben intézkedett, kikapcsolása tehát az ügyek elintézését meggyorsította. A kultúrmérnökség és vízjogi törvény együttes szerepének megvilágítása után nem mulaszthatjuk el, hogy ne gondoljunk kegyelettel az alkotókra, azokra a jeles magyar kultúrmérnökökre, akik a vezérrel, Kvassay Jenővel élükön az egész intézmény kiváló szellemét, önzetlen felfogását megalapozták. De tisztelettel gondolunk azokra a kiváló jogászokra is, akiknek a vízjogi törvény megalkotásában részük volt, és azokra, akik a törvény életbeléptetésének különösen első éveiben életet adtak a holt betűknek s azt úgy magyarázták, ahogyan az ma él és bevált. Ha a műszaki és jogi főosztályok közt továbbra is folytatódik a megértő, együttes munka és mindegyik megmarad a maga területén, a jogász a törvény magyarázatára és a jogegység fenntartására törekszik, a másik pedig a műszaki és igazgatási hatásköröket tartja meg, de nem törekszik arra, hogy jogvitákat rendezzen, akkor ez a vállvetett munka a magyar föld javára fog érvényesülni. A kultúrmérnöki hivatalokat, amint láttuk, eleinte csupán a talajjavító műszaki munkálatok tervezésére és végrehajtására szervezték és csak későbben kaptak szerepet, mint hatósági szakértők, a vízjogi törvény végrehajtásában. Ez a szerep fontos és közhasznú, de a jelenlegi szervezetben bizonyos fokig elhomályosul a kultúrmérnöki szolgálat eredeti célja: a talajjavítás, ami igen hátrányosan érinti a magyar mező- gazdaságot. Bátran kimondhatjuk, hogy ami ma van, az lassú állami elsorvasztása az egykor oly áldásosán működő intézménynek, amely mérnökeinek csekély létszáma miatt közigazgatási feladatok súlya alatt nyög és nem fordíthat elegendő erőt műszaki feladatainak megoldására, nem is szólva olyan nagyobbszabású feladatok kidolgozásáról, minők pl. az Alföld öntözése. Erőteljesebb visszhang volna kívánatos az érdekeltségek részéről és nagyobb méltánylás a felettes hatóságoktól, hogy a kultúrmérnökség újra felemelkedhessék eredeti hivatásának magaslatára. A jövő gazdasági fejlődés küzdelme a magyar talaj megjavítása körül fog lefolyni, amely a gyakorlati talajjavító munka tapasztalataiban gazdag, kellő létszámú kultúrmérnök nélkül aligha lesz eredményesen megvívható. Kívánjuk, hogy ez a küzdelem a 60 éves kultúrmérnöki intézmény további megerősödésével és virágzásával járjon és az eddiginél sokkal nagyobb eredményt hozzon Hazánk javára.
