Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)
Bevezetés. A kultúrmérnöki intézmény nemzetgazdasági jelentősége. Irta: Trümmer Árpád,
lehet megfelelő. Itt függ össze a vízfolyások rendezése a lecsapolás lehetőségével. Mind a patakrendezésnél, mind a lecsapolásnál figyelemmel kell lennünk a talajvíz szintjének bekövetkező süllyedésére és nem szabad annyira leszállítanunk, hogy a nedvességet a talaj kiszáradása váltsa feL .Kultúrmérnökeink kezdetben^ — a lalájvizsgálati módszereid hiánya miatt, — erre nem mindenütt voltak figyelemmel, újabban azonban, mióta a megfelelő gyakorlati eljárások kialakultak, a lecsapo- lásokat talajvizsgálatok alapján lehet végrehajtani. A nyílt árkokkal történő rendszeres lecsapolás nagy hátránya a földeken húzódó árokrendszer, amely a közlekedést és a talajművelést megnehezíti. Ezért kísérletek történtek olyan rendszerekkel, amelyeknél az árokban létesített vízvezető (rőzse, zúzottkő-sor stb.) felett az árkot ismét betemették. Ezek a rendszerek nagy általánosságban nem terjedtek el. A lecsapolás ismert legtökéletesebb rendszere az alagcsövezés. Ennél a talaj fölös vizeit égetett agyagcsövek vezetik le, melyeknek elhelyezése után az árkokat betöltik. Előnye, hogy a csővonalak sűrűn egymás mellett helyezhetők el anélkül, hogy ez a művelést hátráltatná. A nyíltárkos lecsapolással szemben egyedüli hátránya költséges volta. Kultúrmérnökeink ennek ellenére sok és jó eredménnyel működő alagcsöve- zést létesítettek : az 1918. év végéig összesen 46.427 kát. holdnyit. A háború befejezése óta a nagy költségek és a mezőgazdaság csökkent teherviselő képessége miatt csak kevés alagcsövezés készült. Ez mező- gazdaságunk fejlődése szempontjából hátrány, mert egyes talajokon korszerű, belterjes gazdálkodás csakis az alagcsövezés után lehetséges. A vízrendezési munkák csoportjából utolsó a belvízrendezés. Belvízről csak azóta beszélhetünk, amióta folyóink árvizének szétterülését magas árvédelmi töltésekkel akadályozzuk meg. E munka következtében a csapadékvíz természetes útját, amely a folyó felé irányult, elzártuk. A végből, hogy a levezetés mégis lehetséges legyen, a töltésbe a régi lefolyások (erek, mélyedések) helyén zsilipeket építettek. Árvíz idején azonban ezeket zárva kell tartani, nehogy a víz rajtuk keresztül behatoljon a védett területre és azt elárassza. Ilymódon a csapadékvíz az árvíz idején a töltések mögötti területen lévő mélyebbfekvésű helyeken összegyűlik. Ennek a társulatok érdekeltségi területére hullott része a belvíz, míg az árvízként a felettes területekről odafolyó víz a külvíz megjelölést kapta. A külvizek ellen sok társulat felfogó csatornával védekezik, területén pedig a belvíz megfelelő elvezetéséről gondoskodik. Mikor a mezőgazdaság fejlődése miatt a vizeknek a termőföldeken való veszteglése már érezhető károkkal járt, a társulatok egy része áttért a belvízrendezésre. A mélyedésekben csatornákat ástak, a bennük lefolyó vizeket pedig főcsatornák vezették a zsilipekhez. Hogy az árvíz A KULTÚRMÉRNÖKI INTÉZMÉNY NEMZETGAZDASÁGI JELENTŐSÉGE 17 2
