Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)
Előszó. Irta: vitéz gróf Teleki Mihály m. kir. földművelésügyi miniszter
ELŐSZÓ. A nemzetek életképességének és boldogulásának alapja a föld. Meghálálja a reáfordított munkát és évről-évre megadja a mindennapi kenyerünket. Ezenfelül még magában rejti azokat a nyersanyagokat is, amelyek nélkül az ipar és kereskedelem el sem képzelhető. Minél gazdagabb a föld termőerőben és nyersanyagban, annál jobban biztosítja a rajta élő népesség boldogulását. Kétségtelen, hogy a termelésben a talaj termőképességén kívül az éghajlatnak is fontos szerepe van, de. még a zordabb éghajlatú — s így a mezőgazdasági termelésre kevésbbé alkalmas — országok is életképesek, ha földjük az iparhoz szükséges nyersanyagokat rejti mélyében. Ezért a földünket szeretnünk kell és ragaszkodnunk kell hozzá. A népek örök versenyében az az ország boldogul jobban, amelynek népe a maga földjét áldozatos szeretettel gondozza, hibáit javítja és ezzel termőképességét fokozza. A legnagyobb mértékben áll ez olyan országra, mini hazánk, ahol a lakosság legfőbb támasza földjének évről-évre megújuló termése. Ez a termés népünk találóan «életének nevezi — adja meg a lehetőséget országunk életképességéhez és fejlődéséhez. Elsőrendű nemzeti érdek tehát termőföldünk szaporítása és a már művelt területek talajának megjavítása. A magyar nemzet a termőterületek növeléséről a XIX. század derekától kezdve tervszerűen végzett ármentesítő és vízrendező munkákkal gondoskodott. Ez a hatalmas munka a mezőgazdasági műveléssel hasznosítható területet félszázad alatt 18-8 millió kát. hold- , ról 27-8 millió kát. holdra növelte, vagyis 9 millió holdnyi új területet hódított meg a termelésnek. Ez a kétségtelenül jelentékeny eredmény azonban még csak kezdetnek tekinthető. Nyomon kell követnie a belterjes gazdálkodásnak,
