Thyll Szilárd (szerk.): Talajvédelem és vízrendezés dombvidéken (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 1992)
I. A lejtők talajvédelmi és vízrendezési feladatai - 2. Madarassy L.: A talajvédelem feladatai
kell kiindulni és a talajvédelem helyileg szükséges igényeit ki kell elégíteni. Az ökonómiailag eredményes termelés fokozása viszont a termelőüzem alapvető érdeke. A változatos ökológiai alapokon a talajvédelem és a gazdálkodás hatékonyságának javítása csak ésszerű kompromisszummal oldható meg. A szántó művelési ágban használt területen, a váltakozó ritmusú és eltérő agrotechnikai igényű növények termesztésével a talajpusztulás különböző káraival kell számolni. E területeken a lejtés és az erodáltság növekedésével együtt jár a növénytermesztés hozamainak csökkenése. így az eróziómentes szántókon elérhető átlaghozamokhoz képest: gyengén erodált területen 80 — 90%-os, közepesen erodált területen 40 —80%-os, erősen erodált területen 20 —40%-os hozam érhető el. A növénytermesztés eredményességét hátrányosan befolyásoló másik tényező, a termelési költség növekedésével (a növény és a lejtés mértéke szerint 20—70%-os mértékben) a dombvidéki termesztés során számolni kell. A lejtős területek kedvezőtlen eredményei így összefüggnek az eróziót kiváltó és befolyásoló tényezőkkel (éghajlat, domborzat, talaj). A keletkező károk viszont jelentősen mérsékelhetők az ökológiai adottságokhoz jól alkalmazkodó, a talajvédelem igényeit kielégítő vetésszerkezet kialakításával és annak vetésforgó rendszerű következetes alkalmazásával, azaz a talaj fedettségének tervszerű biztosításával. Ma, a növénytermesztés rendszerében a vetésforgó, a piacra orientált termék-előállítás sajátosságai miatt jelentősen háttérbe szorult. Beiktatása a növénytermesztés gazdálkodási rendjébe — a vetésforgó elemeinek betartásával — bizonyos kötöttségekkel jár, viszont a lejtőn folyó gazdálkodásban (sőt a homoktalajok deflációja ellen is) a talaj védelmét szolgálja. A szántóföldi vetésszerkezet tehát a talajvédelmi vetésforgók kialakítását igényli. A növények akkor tudják kifejteni talajvédő hatásukat, ha: — hosszú ideig (több éven keresztül, továbbá tél végén, kora tavasszal, illetve más erózióveszélyes időszakban) fedik a talajt, — nagy levélfelületükkel jól árnyékolnak és takarják a talajt, — gyökérzetük javítja az eróziónak kitett réteg vízgazdálkodását. E tekintetben a szántóföldi növények között rendkívül nagy különbségek vannak, azaz a növények talajvédő hatása eltérő. Az 1—15. táblázat a hazai körülmények között termeszthető főbb növényeket talajvédő hatásuk szerint csoportosítja. A növények gyakorlati csoportosítása a vetésforgók összeállítását hivatott szolgálni. A kelet-európai országokban a vetésforgó rendszerek kialakításához 3 csoportba sorolják a növényeket (Vanyin és Geraszimenko, 1982). A csoportok fő képviselői alatt tapasztalható talajkimosódás, az átlagosan a 100%- osnak tekinthető parlaghoz viszonyítva: 80
