Thyll Szilárd (szerk.): Talajvédelem és vízrendezés dombvidéken (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 1992)
I. A lejtők talajvédelmi és vízrendezési feladatai - 2. Madarassy L.: A talajvédelem feladatai
feltétele. Minthogy az aktív talajvédő, talajjavító hatás egyik lényeges feltétele a sajátos erdei környezet kialakulása (klíma, avartakaró, alombomlás stb.), az erdősávok szélessége nem lehet kisebb, mint a felnőtt fa magassága, azaz 20 m. A vízszabályozáson kívül a sávok fontos feladata a hordalék felfogása, ezzel az alattuk elhelyezkedő területek megóvása a hordalékelborítástól. Ennek a szerepnek a betöltéséhez is szükségesek az említett műszaki létesítmények és a talajt borító cserjetakaró. A dombvidéki lejtős területekre lagalkalmasabbak a fás-cserjés állománytípusú, zárt (tömör) szerkezetű erdősávok, ahol pedig a szélvédelmet is szolgálják (vízválasztókon), a zárt, hézagos szerkezetűek. A minél nagyobb talajfedettség biztosítására cserjéket nem csak a szegélybe telepítünk, hanem az erdősáv belső soraiba is. A sávok szélessége 20 — 60 m. A növényeket 100 — 140 cm sortávolságban, 50 — 100 cm tőtávolságban ültetjük. A termőhelyi adottságokhoz idomuló fafajmegválasztás és a megfelelő erdőállomány-szerkezet kialakítása speciális erdészeti szakmai felkészültséget igényel. Ez mind az erdő- és cserjesávokra, mind az összefüggő területen végzett fásításokra érvényes. Nemcsak az egyes fa- és cserjefajok termőhelyi igényeinek az ismerete szükséges, figyelembe kell venni a gyökérzet faji jellegét és a fajok társulási tulajdonságait is; így például a gyökérzetüket különböző mélységben kialakítani képes fajok elegye nagyobb talajtér feltárását és kihasználását teszi lehetővé, vagy a több szintű, kellően zárt és tagolt erdőállomány tartósan csak a fényigényes és az árnyéktörő fajok megfelelő társításakor hozható létre, vagy az egyes fa- és cserjefajok avarképző értéke is eltérő. Ezeket a faji tulajdonságokat az erdősítések részletes terveit elkészítő és kivitelező szakembereknek jól kell ismerniük. Ezért itt csak tájékoztatásul — a teljesség igénye nélkül — utalhatunk a leginkább számításba vehető fafajokra és felhasználási lehetőségeikre. Az erdősávokban előnyben kell részesíteni az intenzív és mély, karógyö- kérzetű fajokat. Sok helyütt telepíthető kocsánytalan tölgy (Quercus petrea), Idslevelű hárs (Tilia cordata) típusú erdősáv, amelyben az erdeifenyő (Pinus silvestris) is helyet kaphat, szárazabb körülmények között, meszes talajokon pedig a csertölgy (Quercus cerris) és a feketefenyő (Pinus nigra). A kislevelű hárson kívül elegyítésre alkalmazható a mezei juhar (Acer campestre), a nagylevelű és a kislevelű hárs (Tilia platyphyllos és Tilia cordata), a virágos kőris (Fraxinus ornus), a rezgőnyár (Populus tremula), a nyír (Betula pendula), a vadkörte (Pyrus achras), kedvezőbb esetekben a mezei szil (Ulmus minor), a vénicszil (Ulmus laevis), a madár- vagy vadcseresznye (Cerasus avium), a gyertyán (Carpinus betulus). A figyelembe vehető cserjefajokat az ismétlések elkerülése végett a következő pontban ismertetjük. A talaj-előkészítés legfontosabb irányelvei a következők: a) a gerincekre, sík vagy 17%-nál kisebb lejtőkre kerülő erdősávokban ún. teljes talajelőkészítést kell végezni. Nem szabad ugyanis sohasem szem elől 115
