Thyll Szilárd (szerk.): Talajvédelem és vízrendezés dombvidéken (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 1992)

I. A lejtők talajvédelmi és vízrendezési feladatai - 2. Madarassy L.: A talajvédelem feladatai

téveszteni, hogy a szóban forgó területek túlnyomó része szélsőségesen rossz vízgazdálkodású. Tehát minden eszközzel a talaj vízgazdálkodását, a belé ültetett csemeték vízellátottságát kell javítani. A talaj-előkészítés során a művelés okszerű, illetve lehetséges mélységét az egyébként is kötelezően előírt előzetes talajvizsgálat megállapításainak a figyelembevételével szükséges meghatározni. Az esetleges talajhibás alsóbb rétegeket, például az erdőtalajok B szintjét nem szabad a felszínre hozni, mert ezzel az igen érzékeny csemetéknek éppen az indulását hátráltatjuk vagy tehetjük lehetetlenné. A 30 —40 cm mély szántás és a minél mélyebbre hatoló, forgatás nélküli lazítás a kívánatos. A műveletek lazító hatása 4—5 év alatt kétségtelenül megszűnik, addigra azonban a facsemeték megfelelő gyökérzetet fejleszthettek, a talajt betakarják, és a már említett kedvező, javító szerepüket betölthetik. A mély (50 — 70 cm) forgatás köves, kavicsos talajokon viszont többnyire előnyös.

b) Egyéb esetben padkás terasz talajelőkészítést alkalmazzunk, amelyről a I —2.2.2.S. pontban szólunk részletesen.

2.2.2.4. Thlajvédő cserjesávok

A különféle cserjék kiterjedten alkalmazhatók a dombvidéki területek talajvédelmében, elsősorban azért, mert viszonylag alacsony növekedésűek, a terület áttekintését, a környező növények növekedését nem zavarják, ugyanakkor jól telepíthetők, szívósan helytállnak a számukra teljesen idegen, sőt gyakran ellenséges környezetben.

Önálló cserjesorok (sávok) alkalmazhatók:

a) A művelés irányának könnyebb betartása érdekében irányjelzőként viszonylag hosszú munkautak, hullámos felszínű terep rétegvonala mentén. Ez a megoldás hosszabb munkaszakaszon, erősebben tagolt terepen a rétegvonal irányának betartásához sokszor nélkülözhetetlen a traktoros számára.

b) Változó lejtésű táblákon irányváltó összefüggőbb cserjéseket célszerű kialakítani, hogy kiszélesedő részük a rövid munkautakat kizárja, és a munkát a hosszabb szakasz felé terelje. Ilyen esetekben a hosszú munkamenetek irányvonalát cserjesorokkal kijelölik, és azok közét egyenletesen beültetik cserjékkel. Ha e szakaszok szélessége eléri az érettkorú fa magasságát, azokat fásítani is lehet. Ez a tájékozódás, a táj képe és az apróvad nyugalma tekintetében is előnyös. Jól alkalmazhatók a szántóföldi területek már nem művelhető sáncainak az alsó rézsűin is a jól takaró, erős gyökérzetű cserjék. Ezek feladata a rézsű biztosítása. Rézsűkre fa telepítése, azok keskeny volta miatt nem javasolható.

c) Legelőkön a legelőegység határaként.

Ab) és c) alatt felsorolt sávokban a következő cserjefajok telepíthetők:

— sekély termőrétegű váz- és erdőtalajokon, igen száraz, száraz vízgazdálkodási fok esetén cserszömörce (Cotinus coggygria), sajmeggy (Cerasus maha- leb), feketegyűrű vagy tatár juhar (Acer tataricum), csepleszmeggy (Cerasus fruticosa), madárbirsfajok (Cotoneaster), húsos som (Cornus mas), ostormén116