Thyll Szilárd – Fehér Ferenc – Madarassy László: Mezőgazdasági talajcsövezés (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1983)
3. A talajcsövezés alapjai
3.16. ábra. A talajcsövezés általános alapegyenletében szereplő változók értelmezése ahol: R — a felszíni vízterhelés, q — az elvezetendő vízhozam, k — a vízáteresztő képesség, L — a szívók közötti távolság, H — a két drén közötti féltávolságon a vízzáró réteg felett kialakuló vízállás, D — a drénben a vízzáró réteg felett kialakuló vízállás (3.16. ábra). Ebben az esetben a vízelvezető elem nyílt árok. Az egyenletet fel lehet írni más formában is, ugyanis H- — D2 = (H + D) (H — D). Mivel H—D = h, így az összefüggés £» = ?tDk *W_ í1 ? alakra hozható, ami a talajvízszint-szabályozást szolgáló talajcsövezés egyik alapegyenlete. A talajcsövezés általános eseteit megvizsgálva láthatjuk, hogy két lényeges szivárgási irányt különböztethetünk meg a szivárgási térben. A felszíni vízterhelésnek (csapadéknak) először be kell szivárognia a talajtérbe (függőleges szivárgási tartomány), majd a víz elérve a talajvizet, döntően vízszintes irányban mozog tovább (vízszintes szivárgási tartomány). A tényleges talaj- csövezési probléma tehát különbözik az eredeti Dupuit-feltételeknek megfelelő esettől, mivel felszíni terhelés van a szivárgási út mentén. Ez az oka, hogy a módosított Dupuit-feltételekből kell kiindulni, így lehet eljutni a (3-44) összefüggéshez. A korszerű talajcsövezési gyakorlat azonban nem nyílt árkokkal, hanem zárt szívókkal dolgozik, tehát a feltételekben további módosítást kell végrehajtani. Ennek az a lényege, hogy a szivárgási térbe helyezett dréncső pontszerű nyelőként működik, tehát környezetében sugárirányú (radiális) áramlás alakul ki (3.16. ábra). A sugárirányú áramlással 52
