Szlávik Lajos (szerk.): A 2013. évi dunai árvíz (Vízügyi Közlemények, Különszám, 2013)
Nagy László-Takács Attila: A 2013. évi dunai árvíz geotechnikai tapasztalatai
3. A dunai magaspartok állékonysága 3.1. A kulcs i magas part A Duna jobb partján, a fővárostól délre eső, Érd-Dunaújváros közötti magaspartok mentén évezredek óta előfordultak felszínközeli talajmozgások. A Duna új- holocén „bevágódása” és oldalazó eróziója hatására 30 - 40 m-es térszíni különbségek jöttek létre, és ennek során földcsuszamlások indultak meg. A felszínmozgás az utóbbi években Kulcs területén a legintenzívebb. A település kb. 4 km hosszú partszakaszán belül a mozgó területek összes hossza 1510 m, a potenciálisan mozgásveszélyes területeké (beleértve a mozgó részeket is): 2620 m! Az utóbbi idők legnagyobb kiterjedésű magyarországi felszínmozgása 2011 januárjában alakult ki: a viszonylag gyors csúszás a domboldal Deák Ferenc u. északi végétől a Hullám u. déli végéig, mintegy 370 m hosszon következett be, a Deák Ferenc utca és a Duna közötti 130 m széles sávban. A függőleges elmozdulások helyenként meghaladták a három métert. Épületek, utak, járdák, kerítések, vízelvezető folyókák károsodtak, több helyen elszakadtak a villanyvezetékek. A felszínen nagy tágasságé repedések alakultak ki. A lejtős felszínű domboldal altalaja a tömegének a hatására lefelé és kifelé elmozdult több deciméteres nagyságrendben. A felszínmozgás több mint 50 ingatlant érintett, közülük közel 20 életveszélyessé vált és később elbontásra került. Azóta beavatkozás, stabilizáció nem történt. A Dunai árhullám idején az OMIT (a dunaszekcsői magasparttal egyidőben) a település területén lévő 4 felszínmozgásos terület fokozott ellenőrzését rendelte el: a folyó tetőzését követően egy hétig napi, majd további két hétig kétnapi rendszerességgel készültek mozgásmérések a hirtelen apadás hatásának vizsgálatára. A 2013. évi dunai árvíz geotechnikai tapasztalatai 315 7. kép. A kulcsi, Duna parti suvadás egy korábbi felvételen. 2013-ban az áradó, majd apadó víz hatására nem volt mozgás.