Szlávik Lajos (szerk.): A 2013. évi dunai árvíz (Vízügyi Közlemények, Különszám, 2013)

Tóth Ferenc: A lakosságvédelem és a védelmi igazgatás a 2013 évi dunai árvíz tükrében

és korlátozásokról, valamint a további tájékozódási lehetőségekről informálja a lakosságot. A helyreállítás időszakában történő tájékoztatásnak tartalmaznia kell az ideiglenes lakhatási lehetőségeket, a kárenyhítésre és a helyreállítás folyama­tára vonatkozó információkat, valamint a lehetséges visszaköltözés idejét és módját, feltételeit is. A lakosságfelkészítésnek alapvetően aktív és passzív módszerei kerülnek alkalmazásra főként attól függően, hogy adott településen milyen típusú veszé­lyeztető hatások jelennek meg. A lakosságfelkészítés célcsoportjai: a) a polgári védelmi szervezetek, b) a közigazgatási vezetők és védelmi igazgatásban közreműködők, c) a köznevelésben és felsőoktatásban résztvevő tanulók, d) a pedagógusok, e) a veszélyes ipari üzemek környezetében élők, f) a lakosság. A lakosság tájékoztatásában ugyanakkor nem nélkülözhető a civil szerveze­tek szerepvállalása, különösen a felvilágosító munkában és az ifjúság biztonsá­gos életre nevelésében. A lakosság biztonságkultúrájának alakítását már fiatal korban érdemes elkezdeni, ezért kiemelt figyelmet fordítunk az ifjúság (3-18 évesek) biztonságos életmódra történő nevelésére. A katasztrófavédelmi felkészítések általános célja a természeti, a civilizációs és egyéb eredetű katasztrófák, veszélyhelyzetek megelőzése, a bekövetkezhető eseményekre történő lakossági felkészülés, valamint bekövetkezés esetén a káros következmények lehető legkisebbre csökkentése. Ennek érdekében a lehető leg­szélesebb körben kell biztosítani magatartási szabályokkal és a veszélyhelyzetek lakossági kezelésével kapcsolatos szükséges és elégséges ismereteket, egyúttal növelni az egyén biztonságkultúráját is. Összességében ez eredményezheti a magasabb védelmi szint elérését, kritikus helyzetben a túlélést. A közigazgatási vezetők felkészítése kulcsfontosságú a megfelelő hatékony­ságú veszélyhelyzet-kezelés érdekében. Erre vonatkozóan a társszervekkel törté­nő együttműködések alapján évente felkészitéseket tartunk központi, területi és helyi szinten egyaránt. A polgári védelmi szervezetek felkészítése éves program szerint, külön rendszerben zajlik, attól függően, hogy az adott polgári védelmi egység létrehozására milyen szinten került sor. Egyre gyakoribbak az egyes pol­gári védelmi szervezetek riasztási, készenlétbe helyezési gyakorlatai is. A katasztrófavédelem kiemelt célja a gyermekek és fiatalok katasztrófavédelmi felkészítése, amelynek érdekében országszerte lehetőséget biztosítunk a középisko­lás diákok számára, hogy közösségi szolgálati kötelezettségüket a katasztrófavéde­lem szerveinél, az igazgatóságokon, a kirendeltségeken vagy a tűzoltó-parancsnok­A lakosságvédelem és a védelmi igazgatás a 2013 évi dunai árvíz tükrében 283

Next

/
Oldalképek
Tartalom