Szlávik Lajos (szerk.): A 2013. évi dunai árvíz (Vízügyi Közlemények, Különszám, 2013)

Tóth Ferenc: A lakosságvédelem és a védelmi igazgatás a 2013 évi dunai árvíz tükrében

A lakosságvédelem és a védelmi igazgatás a 2013 évi dunai árvíz tükrében 281 3. táblázat. A települési elégséges védelmi szintjének tartalma Település feladatai 1. osztály II. osztály III. osztály Riasztás a lakosság központi riasztása és veszély­helyzeti tájékoztatása feltételeinek biztosítása a lakosság riasztása és veszélyhelyzeti tájékoz­tatása feltételeinek bizto­sítása a lakosság riasztása és veszélyhelyzeti tájékoz­tatásának tervezése (különösen a más szer­vezetnél rendszeresített, de erre a célra alkalmas eszközök) Lakosság-védelmi módszer a kockázatbecslésben megállapítottaknak megfelelően, elsősorban elzárkózás, indokolt esetben kitelepítés a kockázatbecslésben megállapítottaknak megfelelően, elsősorban elzárkózás a kockázatbecslésben megállapítottaknak megfelelően Felkészítés aj a lakosság évente történő aktív tájékoz­tatása, b) a lakosság passzív tájékoztatása nyomta­tott és elektronikusan elérhető információs anyagok biztosításával, c) a lakosság felkészítése a riasztás módszeré­nek és jelének felisme­résére, valamint az annak megfelelő ma­gatartási szabályokra aj a lakosság 3 évente történő aktív tájékoz­tatása, b) a lakosság passzív tájékoztatása nyomta­tott és elektronikusan elérhető információs anyagok biztosításával, ej a lakosság felkészítése a riasztás módszerének és jelének felismerésé­re, valamint az annak megfelelő magatartási szabályokra a lakosság passzív tájékoztatása nyomtatott és elektronikusan elérhe­tő információs anyagok biztosításával Védekezés aj különleges felszerelé­sek és kiképzett szak­értők (önkéntes men­tőszervezetek) bevo­násának tervezése és begyakoroltatása, b) a kockázatbecslésnek megfelelően a polgári védelmi szervezetek megalakítása,ej a kari­tatív és más önkéntes, humanitárius feladatot ellátó szervek bevoná­sának tervezése és begyakoroltatása aj különleges felszerelé­sek és kiképzett szak­értők (önkéntes men­tőszervezetek) bevo­násának tervezése és begyakoroltatása, b) a kockázatbecslésnek megfelelően egyes pol­gári védelmi szakalegy­ségek megalakítása, ej a karitatív és más önkéntes, humanitári­us feladatot ellátó szervek bevonásának tervezése aj kizárólag a védekezé­si feladatok ellátásá­hoz szükséges polgári védelmi szakalegysé­gek megalakítása, b) önkéntes segítők, karitatív szervezetek bevonásának tervezése Induló katasztrófa- védelmi készlet teljes induló katasztrófa- védelmi készlet megléte teljes induló katasztrófa- védelmi készlet megléte induló katasztrófavédel­mi készlet tervezése a szükséges intézkedéseket ki lehet alakítani. Ezáltal valósulhat meg a következ­mények elhárítása, vagyis az elégséges védelmi szint biztosítása. Mindehhez nél­külözhetetlen a feladatok és intézkedések rendjének tervezése, valamint a szemé­lyi, anyagi, technikai eszközök maradéktalan hozzárendelése egyaránt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom