Szlávik Lajos (szerk.): A 2013. évi dunai árvíz (Vízügyi Közlemények, Különszám, 2013)
Csonki István: Árvízvédelmi munkák, védekezési tapasztalatok a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál a 2013. évi dunai árvíz során
Árvízvédelmi munkák, tapasztalatok a KDTVIZIG-nél a 2013. évi dunai árvíz során 215 2. kép. Légifelvétel a hátai ideiglenes védművekről akadályozó vadkerítésre, a sok fakadóvízre - tekintettel felmentést kért és kapott a szakaszvédelem-vezető. A segédőri létszám a III. fokú szint felett duplájára nőtt. A tetőzés közelében, két alkalommal a Veszprémi Kormányhivatal önkéntesei nappali járőrszolgálatot teljesítettek a védvonalon. A védekezés nagyobb részében a szakaszvédelem-vezetőkkel együtt 8 fő műszaki ügyelt a töltésekre, irányította a figyelő szolgálatot, a Sió árvízkapu műszaki dolgozóival együtt. Bátára, az önkormányzati védekezésre, egy szakaszvédelem-vezető helyettest irányítottunk át. A társigazgatóságoktól érkezettekkel együtt 43 fős vízügyes műszaki, gátőri csapat segítette a bátai önkormányzati védekezés irányítását. A védekezés időszaka alatt folyamatos volt a kaszálás, aminek eredményeképpen a mentett oldali töltésrézsű kaszálása teljes egészében megtörtént, a vízoldali rézsüt pedig a víz visszahúzódásának megfelelően kaszálták le. A töltések mérete, jó állapota miatt a védekezés során rendkívüli beavatkozásra nem volt szükség. A bátai zsilip ideiglenes elzárása a II. fok elrendeléséig megtörtént, az 1. és 2. nyílásé betétgerendás zárással, a 3. nyílásé pedig egy új zsiliptáblával. Június Kién az ideiglenes elzárást a várható tetőző értékre építették ki a védekezők. Az árvíz érkezésekor a Duna jp. 0+200 és a 3+000 tkm között folytak a Duna Projekt töltéskorona aszfaltozást előkészítő munkái. A 0+200-1 + 100 tkm közötti