Szerényi Imre (szerk.): Szemelvények a magyar öntözés történetéből (Források a vízügy múltjából 6. Budapest, 1988)

II. Dokumentumok a magyar öntözés történetéből

Mindez nem lehetséges másképp csak úgy,ha Alföldünk éghajlati viszonyainak hiányosságait az öntözőgazdálkodásnak minél szélesebb terjedelemben kiépítése segélyével megjavítani igyekszünk. A harmadik kérdés tehát az, hogy Alföldünk megöntözé se miként oldassák meg? Ez már mérnöki feladat. Ez háromfelé oszlik. Afeladat első része az, hogy az Alföldre hulló csapadéknak eddig tapasztalt legnagyobb szélsőségei ellenére is azöntözőmű, a gazda kívánsága szerint kellő mennyiségben és kellő időben, kellő helyen a vizet szolgáltatni legyen képes. Tehát az öntözőműveket nem az átlagos havi, évszaki vagy éppen évi csapadékra kell méretezni, és berendezni, hanem arra, hogy ha májusban egy csepD eső sincs, úgy májusban, ha pedig szeptember volna teljesen esőtlen, úgy szeptemberben is, sőt ha a gazdának tetszik, úgv novemberben is ki tudja szolgáltatni azt a vízmennyiséget, amire a mezőnek szüksége lehet. Az évszaki, havi vagy akár heti átlagos csapadék beszámításával nem megyünk semmire sem, mert az átlagokból az derül ki, hogy öntözőműre nincs is szükség, pedig nagyon jól tudjuk, hogy bizony mennyire van. Az átlagszámítás lehet a közgazdának eszköze, lehet az orvosnak százalékszámításában következtetéseinek alapja és szolgálhat sok mindenféle más célra, csak arra nem, hogy a gazdát meggyőzzük arról, hogy ha a májusi eső el is maradt, az nem baj, mert kipótolja a júniusi, vagy a jövő májusi. Neki pont éppen az idei májusi eső kell. Ezt vele szemben ledisputálni nem lehet. Mégis furcsa lenne, hogyha az éhező embert azzal vigasztalná valaki, hogy az országos átlagos fejenkénti kenyér fogyasztás az ember létfenntartására elegendő. A szomjas mezőnek is akkor kell az üdítő öntözés, amikor éppen szomjazik. Vagyis az öntözőművet úgy kell megcsinálni, hogy a tapasztalat szerint valamely időszakban, mondjuk hőnaoban, 110