Szalai György: Ember és víz (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1987)

Az ember és víz kapcsolatrendszerének változása a történelem folyamán - Árvízvédelem

A gönyüi, komáromi jégtorlaszok átszakadása után a következő torlasz Kisoroszinál alakult ki. Miután ez is átszakadt, a torlasz mögött felduzzadt víztömeg március 13-án Pest térségébe érkezett, s a magával hozott és útközben feltört jégből a Csepel-szigetnél sziklakemény torlaszt épített. A folyamatosan emelkedő víz a megépült gátak fölé emelkedett, áttörte azokat, és az esti, majd az éjszakai órákban elöntötte a várost.

Wesselényi Miklós naplójában e napról (1838. március 13.) ez áll: „Március 13-án délben indult meg ajég, darabig csendes méltósággal, robaj nélkül ment, később megállott s az emberek újra kezdhettek rajta járni. Öt órakor újra megindult, s nemsokára tornyosodni kezdett, valamint törni és forrni a jégtömegeket duzzadva emelő s újra szétzúzó hatalma a dühöngeni készülő Dunának. A víz partjain már túllépett, a bőszült folyam a váci töltést már átszakította, de a jég folyvást haladván, a nézők csoportja s majd minden azt hitte, hogy mérgét már kiöntötte. Ezen reményben színházba mentem, s még nem vala vége a darabnak, midőn híre futamodott, hogy a víz már a városban van. A Duna felé siettem, a víz még csak szivárgott át a kis gáton. Hazamenvén, lovat nyer- geltettem, mire a város piacára értem, már omlott a hullám a Váci utcán lefelé. Bajjal tudtam ezzel szemben s csaknem végig, hasig lovagolni. Már a német színház, a Dorottya utca is vízzel borítva valának. Gróf Károlyi Györggyel Széchenyi István szállására lovagoltunk, onnan ki az országúton a linea felé, ezen még innen értünk oda, ahol a víz a Therézia és Józsefváros felé keresztülszáguldott. A víz apadására nézve kapott biztatás folytán visszatértünk, s én azon hiedelemben, hogy bősz Dunánk ezen ijesztéssel és látvány-adással be fogja érni, éjfél után hazatértem.”

Nem Wesselényi volt az egyetlen, aki keservesen csalódott. A Duna még két és fél napig tovább áradt, s elpusztította szinte egész Pestet. A városnak 122 halottja volt, és húszmillió pengőforintra becsülték az anyagi kárt.

Lapozzuk fel ismét Wesselényi Miklós, az „árvízi hajós” naplóját, aki körülbelül hatszáz ember életét mentette meg, mit ír az áradás második éjszakájáról: „Soha nem értem ennél borzasztóbb estét és éjjelt. Az egésznek minden vonása olyan, mely már magában

88