Szalai György: Ember és víz (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1987)
Az ember és víz kapcsolatrendszerének változása a történelem folyamán - Újkor
rök utazó is, aki magyarországi útleírásában még a török kor előtt létesült szerémségi öntözésekről emlékezik meg. A középkor sajátos vízmunkálatai a várak, erődítések építésével kapcsolatos hadászati, védelmi jellgű munkák. A középkori várak, töltésekkel és várárokkal körülvett városok, sárvárak, szigetvárak építése kezdettől fogva jelentős méretű vízi munkálatokkal, esetleg nagy területek mesterséges elárasztásával járt együtt. Ezek hasznát a német császárokkal folytatott háborúk és a tatárjárás ismételten bizonyította, nemzetmentő jelentőségét a maga valójában azonban igazán a török kor mutatta meg (15. ábra). Újkor Magyarország társadalmi-gazdasági színvonala a XV—XVI. század fordulójára az európai feudális civilizáció átlagszintjére emelkedett, amelyet a termelőerők vonatkozásában fejlett mezőgazdaság, nemzetközi színvonalú bányászat és kohászat, valamint élénk bel- és külföldi árucsere jellemzett. A török hódoltság a háborús állapotok állandósulását hozta, ennek következménye pedig a termelőerők pusztulása, a meghódított területek népességi, települési és gazdasági viszonyainak teljes átalakulása lett. Az Alföld területét (a mai dunántúli viszonyokhoz hasonlóan) egyre sűrűbben benépesítő apró falvak eltűntek, lakói kihaltak vagy szétszóródtak. A korábbi lakosságnak csak a töredéke volt az, amely a várak köré vagy a szultán közvetlen tulajdonát képező, viszonylag védett khászvárosokba tömörült. így fejlődtek ki — sokszor 30 — 40 korábbi falu helyén — az Alföld későbbi nagy határú mezővárosai, amelyek határában a mezőgazdasági termelést az ősi rideg állattartás egyeduralma váltotta fel. Újra fontos szerephez jutott az ősi gyűjtögető halász-pákász életforma is a táj pusztulásával növekvő méretű mocsárvilágban, amely gyakran nyújtott menedéket a lakosságnak a fosztogató-gyil- koló török-tatár hordákkal szemben. 59
